Pharaon éve

2017. december 27. 16:10

Mindezek ellenére úgy tűnik, a miniszterelnök nem érzi, hogy lenne miről számot adnia.

2017. december 27. 16:10
Lakner Dávid
Magyar Nemzet

„Idén arra is fény derült, hogy már Pharaon környezetében észlelték a hatóságok a gyanús alakokat. Zaid Naffa üzletemberről, Jordánia tiszteletbeli konzuljáról van szó, akivel Orbán Viktor is jó kapcsolatokat ápol. Annyira, hogy Naffa mutatta be egymásnak a kormányfőt és Ghaith Pharaont. Ám magyar állampolgárságot ő is hiába kért, mivel a TEK kockázatokat tárt fel a hátterének ellenőrzésekor. Korábban még az is felmerült, hogy a tiszteletbeli konzult kiutasítják. Annak idején viszont az első Orbán-kormány kérte, hogy Naffa legyen a tiszteletbeli jordániai konzul, noha a nemzetbiztonsági átvilágításon már akkor elbukott. Önéletrajza szerint egyébként csak 2003-tól kapta meg a posztot Naffa, tehát a szocialista kormányt sem zavarta túlzottan a tevékenysége.

Pharaont egy interjúban szóba hozta a Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója is. Tarsoly Csaba állította: őt 2015 elején mutatta be a külügyminisztérium Ghaith Pharaonnak és titkárának. »Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe« – mesélte a Magyar Narancsnak.

Mindezek ellenére úgy tűnik, a miniszterelnök nem érzi, hogy lenne miről számot adnia. Miközben Soros Györggyel teleplakátolják az országot, és hozzá köthető, törvényesen működő magyar szervezeteket démonizálnak, a sokszorosan gyanús arab üzletemberrel és köreivel nem óhajtanak elszámolni. Pedig lenne mit tisztázni a nyilvánosság előtt. Akár jövőre is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2017. december 28. 17:54
Dávidka! Amikor a gazdád a zsírosbödönben dúskált miért nem volt ekkora szád Orbánnal szemben? Szerencsétlen.
formaegy
2017. december 28. 17:49
"...a miniszterelnök nem érzi, hogy lenne miről számot adnia." Nektek? Miért is? Kik vagytok ti? A zsírosbödönből kiesett, megkeseredett, sértődött senki gazdátok talpnyalói. Ennyi.
Kalányos Dzsonidepp
2017. december 28. 15:50
" Mindezek ellenére úgy tűnik, a miniszterelnök nem érzi, hogy lenne miről számot adnia. " ?? :-))))))))))))))))))))))))))))))))))) MIÉRT kellene számot adnia ? Egy isten nem ad számot senkinek a dolgairól , és nem áll szóba senkivel , vitának helye NINCS . Ki az , aki mgkérdőjelezne egy istent , egy Valódi VIKTORT ???? Ne hülyéskeggyenmá ' Lakner polgártárs .
catalina9
2017. december 28. 13:30
Lakner elvtárs, ez egy gyenge utánrúgás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!