A pluralizmus dicsérete

„Amerikában 2017 lett a sajtó éve. A televíziós csatornák, az újságok, az internetes blogok különösen kritikus tartalommal jelentkeztek. Leközölték Trump nyilatkozatait és szóvivője magyarázkodásait, de leközölték a tényeket is. Egyik újságíró ismerősöm szerint az állampolgárok a múltban megszokták, hogy a politikusok csúsztatnak, de ennyi elképesztő hazugságra már nem vevők. A nép többsége itt a független sajtóban bízik.

Én is. Eddig két napilapra fizettem elő, de újabban a New York Times és a Washington Post mellett megkapom a konzervatív, tradicionálisan republikánus Wall Street Journalt is, amely nemcsak tárgyilagos tudósításaival tűnik ki, hanem véleményrovatának változatosságával is. A szombati szám véleményoldalának a tetején jelenik meg hetente Peggy Noonan választékos esszéje. Ő, aki valaha Ronald Reagan elnök beszédeit írta, múlt szombaton például bizakodóan írt Trump új adótörvényéről, de hülyét csinált az elnökből és republikánus hódolóiból, akik – Noonan szerint – a sztálini személyi kultusz szellemében viszonyulnak az elnökhöz. Viselkedésükről ezt írja: Keep the buffoon happy (szabadon: legyen a bohóc boldog).

Tweetjeiben Trump néha óránként támadja a sajtót – ám minden látható következmény nélkül. Az általa rendszeresen »bukásra ítéltnek« nevezett New York Times példányszáma és bevétele nő, a lap új riportereket és szerkesztőket vesz fel. Az oknyomozó újságírás fénykorát éli. Egyre több újság és televíziós állomás közli a valódi tényeket, általában a hozzájuk kapcsolódó bizonyítékokkal, a hivatalos hazugságok ellensúlyozására.

Ez a háttere annak a roppant őszinte, sőt megkapó beszédnek, amelyet az USA ügyvivője, David Kostelancik tartott október közepén a MÚOSZ székházában. Ezt mondta: »Önök vitatott ügyekről… országunk hiányosságairól… külpolitikánk látszólagos következetlenségeiről kérdeznek bennünket. X ügyről kérdeznek bennünket, amikor mi jobban szeretnénk Y ügyről beszélni.« Elismerve a sajtó és a politika közötti viszályos kapcsolat létjogosultságát, Kostelancik mégis amellett érvelt, hogy ne egy vélemény uralkodjon: »Hogyan fejezhetik ki az emberek értelmesen az akaratukat, ha csak egy nézőpontról tudnak?«

Ez lesz a választék 2018-ban is. Az illiberális államberendezés a domináns gondolat mindenhatóságában és bölcsességében hisz. A nyugati, liberális demokrácia több nézőpont jogosultságát ismeri el, a pluralizmust favorizálja.”