„Igen enyhe kifejezés, hogy megfeleltek a netánjai ifi-Eb-n, a négy egyéni és két váltószámban aranyérmes Késely Ajna vezérletével 11 elsőség, 8 második hely és 2 harmadik a mérleg – ismét minden idők legjobb szereplése –, s kisvártatva Németh Nándor tagja volt a felnőtt-vb-n bronzérmes 4×100-as gyorsváltónak, Milák Kristóf pedig a világ idei legjobb úszója, Caeleb Dressel mögött a második helyen csapott falhoz 100 pillangón, vagyis gyengébbik számában. Emlékeztetőül: a 2005-ös ifi-Eb hősei közül senki nem állt dobogóra a következő évi hazai felnőtt-Eb-n.
A számok is összehasonlíthatóak – annak ellenére is, hogy Gyurta Dániel olimpiai ezüstérmesként is túl fiatal volt a 2005-ös junior Európa-bajnoksághoz –, mert bár csak az utóbbi években értékelődött fel igazán az utánpótlás-korosztály nemzetközi versenyeztetése, a tizenkét évvel ezelőtti viadalon ugyanúgy huszonegyen versenyeztek, mint idén Izraelben.