Derszu Uzala karácsonya

„Hogy a fehér ember okossága, ami a világegyetem általa felismerni vélt rendjének oksági összefüggéseit vetítené rá mechanikusan az emberi lélek egész belső természetére, erkölcsi, szellemi világára, végzetes tévedésen alapul. Főként arra a tévedésre épül, hogy a mindent e mechanikus okságra visszavezető logika képes a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömeg végtelen gyarapítására egy olyan véges és hihetetlenül finom, kényes, módfelett sérülékeny egyensúlyok bonyolult rendszerére épülő világban, mint a földi élet.

A film legcsodálatosabb jelenetei azok a történéssorok, amikor a nyugatias fehér ember elnéző és szánakozó mosollyal figyeli Derszu az emberen túli szellemvilággal zajló kapcsolatát, kommunikációját. Ám a váratlanul kiéleződő helyzetekben mégis csak rá kell döbbennie arra, hogy ezek az »irracionális« szertartások és az ezekre épülő cselekvéssorok sokkal mélyebben és tisztábban fejezik ki az emberi létezés lényegét, mint a fensőbbségében oly elbizakodott nyugatias tudomány.

Ha megpróbáljuk megérteni, vagy inkább átérezni Derszu primitív szertartásainak lényegét, nagyon elgondolkodtató következtetésekre juthatunk a huszonegyedik század emberére váró kihívások természetét illetően. A tajgavadász ugyanis, amikor elejt egy vadat, olyan három szellemi rétegű engesztelő szertartást visz végbe, amelynek lényegét a nyugatias modernitás görcsös igyekezettel törekszik nem létezőnek tekinteni, ám ennek az elfojtásnak a pusztító következményeit egyre kevésbé képes kezelni. E háromrétegű engesztelő szertartás első eleme a bocsánatkérés, annak belátása, hogy egy élet kioltásával a kozmikus rend szövetének roncsolását vittük végbe, és ez akkor is létbűn – és itt a lényeg –, ha bocsánatkérésünk során azt is megvalljuk, hogy saját belső rendünk fenntartása csakis így kivihető. Egy élet fenntartása tehát az anyagi világ alapvető törvényei szerint csak más életek kioltásával lehetséges. És éppen erre a szívszorító nagy létdrámára épül az engesztelő szertartás másik két eleme.”