Gyurcsány Ferenc, a Fidesz kampányarca

2017. november 02. 07:40

Ha van a Fidesz kampánycsapatában a határon túli magyarok mozgósításáért felelős ember, az most nyugodtan küldjön egy pezsgőt Gyurcsány Ferencnek.

2017. november 02. 07:40
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

„Ha van a Fidesz kampánycsapatában (és úgy tudom, akad) a határon túli magyarok mozgósításáért felelős ember, az most nyugodtan küldjön egy pezsgőt Gyurcsány Ferencnek. Aki nem tudná, hogy mi történt: kedden egy kőbányai rendezvényen elindították a Demokratikus Koalíció kampányának új szakaszát. Ennek során a pártelnök bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezdenek azért, hogy a kettős magyar állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi választáson. Hangsúlyozottan nem népszavazást akarnak, csak arra kíváncsiak, ki válaszol igennel a kérdésükre. Ez pedig így hangzik: »Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazzanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik szavazatuk következményeit?«

Azt, hogy mi értelme van ennek az adatbázis-építésen túl, nem igazán értem. Ennél hatékonyabb buzdítást a szavazásra a határon túli magyarok körében el sem lehet képzelni – az egykori miniszterelnök a gyászos emlékű, a kettős állampolgárságról (is) szóló 2004-es népszavazás kampánya óta vörös posztó a szemükben, így még ha nem tervezték is a részvételt a tavaszi országgyűlési választáson, most van egy erős érzelmi okuk, hogy regisztráljanak.

(...)

Nem nehéz észrevenni: akarva vagy akaratlanul, de Gyurcsány Ferenc a Fidesz kottájából játszik. Nem hinném, hogy ma a külföldön élők szavazati joga lenne a legfontosabb kérdés Magyarországon, de arra éppen elég, hogy mozgósítson dühös és frusztrált embereket határon innen és túl.

Lehet, éppen ez volt a cél.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. november 02. 19:12
Feri a feledés jótékony homályára játszik. Bármekkora mocsokban képes halászni.
Pinter68
2017. november 02. 14:33
Na, ha valakinek esetleg eddig nem lett volna világos, hogy miért nem akart a Botka (és más ellenzéki párt sem) bármilyen közösséget vállalni a Gyurcsánnyal, az most talán megérti.
kispufi
2017. november 02. 13:35
Nem érdekli, mit hoz a Fidesznek, legfeljebb annyiból, hogy ő a baloldal megkerülhetetlenje ezzel is, árt, csak hogy megmutassa. Hálisten. Na és róla szólnak a hírek, megint ő a valaki.
Csigorin
2017. november 02. 12:04
nyugi, mar megtortent... nem gondolod tan hogy fleto hitelbe dolgozik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!