Nem kolbászból van a kerítés!

„Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, amelyik önmagával határos. Mindenütt élnek »szomszéd« magyarok, összefüggő és/vagy szórvány területeken, beleértve még az ausztriai Burgenlandot is. Sajnos, nem örömhír, hogy a legutóbbi nagy rendszerváltozás révén végre könnyebbé vált, virtuális és valóságos nemzetegyesítésünk nem várt akadályba ütközött: két évvel ezelőtt villámgyorsan megrohanták szerbiai és horvát határainkat a Balkán felől, Kis- és Közép-Ázsiából tömegével megindult migránsok. Néhány hónap lefogása alatt több százezer, szingli és családos bevándorló csörtetett át magyar földön, Nyugat-Európa irányába. Csak piszok és szenny maradt utánuk, meg a Röszkénél szétbontott határkerítés, a tomboló fanatikus – hosszú büntetését váró – falkavezető emlékével. 

A tatárjárás óta nem történt ilyen nagyságú, egyszeri gyors tömegvándorlás hazánkon keresztül. Elég volt belőle, no meg a majd’ kétszáz évig tartó török hódoltságból. A magyar állam sokmilliárdos költséggel megerősítette a déli – szerbiai – határt acélpengéjű védőkerítéssel, felfegyverezte magas technikai eszközökkel a rendőrséget és határőrséget. A budapesti liberális politikai kasztnak ez magától értető­dően nem smakkol. Főleg a naiv és ifjú értelmiségieknek, akik szívesebben látnának újabb, betelepítendő migránsokat, azonban nem éppen a Lipótvárosban. Mert az ugyebár »snassz«, és netán ütközhet más etnikumokkal. 

A magyar lakosság túlnyomó többsége a biztonság zálogának érzi, tartja a fizikai-műszaki határzár szerepét. Nem ok nélkül. Megnyugodhat mindenki: nem »kolbászból« van az a kerítés, amelyet valaha idézgettek magyar emigránsok a nyugati határon túli életről.”