„A bécsi kormányváltással sok minden változik. Kérdés, hogy milyen hőfokon folytatódik az osztrák, cseh és szlovák részvétellel zajló slavkovi párbeszéd, amely eredetileg a V4-ek megosztására indult az akkori három szocdem miniszterelnök kezdeményezésére. A küszöbön álló prágai kormányváltás után talán a regionális jelleg erősödik fel.
Slavkovhoz képest jelentene alternatívát a 2000-es évek elején már működő München-Bécs-Budapest tengely felélesztése, amely ekkor még a CDU-s irányítás alatt álló Baden-Württemberg fővárosáig, Stuttgartig ért. Utóbbi vonzóbb lehet Kurz számára, hiszen azt Robin Alexander migránsválságról írt sikerkönyvéből, a DieGetriebenen (Hajszoltak) is tudhatjuk, hogy Kurz és Merkel milyen ádáz csatát vívtak 2016 elején. Kurz a nyugat-balkáni útvonal lezárásában, Merkel egy Ankarával kötött megállapodásban látta a megoldást, ez a két megoldás versenyzett egymással.