A Sybilla-könyvek mai őrzői

„Az Európai Uniónak is van a Sybilla-könyveket őrző papi testülethez hasonló szerve, az Európai Parlament LIBE bizottsága, az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság. Mostanában állítólag legnagyobb veszélyként a jogállamiság hiánya fenyegeti az Európai Uniót. Ezért a LIBE tagjai-nak nyugalmát azzal a kérdéssel zavarták meg, vajon jogállam-e Magyarország. A LIBE tagjai nagy buzgalommal forgathatják könyveiket, amelyekből ezt a kérdést meg tudnák válaszolni. A könyvek között valószínűleg szerepel az a »szakértői anyag«, amelyben öt civil szervezet foglalta össze, hogy Magyarországon bizony már régen, pontosabban 2010 óta nincsen jogállam, sőt az »illiberális állam« kezdi bontogatni szárnyait.

Egy igazi jogállamban különben sem tartanak nemzeti konzultációkat. A liberális civil szervezetek ugyanis nagyon félnek a nemzeti konzultációktól. Abból ugyanis az szokott kiderülni, hogy fáradozásaik teljesen hiábavalók, a hálátlan nép nem akarja, hogy megmentsék önmagától. Ezért ezeknek a civil szervezeteknek a ténykedése lényegében annak az úttörőnek a buzgalmához hasonlítható, aki valamilyen egyéni megfontolásból az öreg nénit akarata ellenére próbálja átkísérni az úton. A plakátszaggatás sem jött be, pedig ők lényegében annak a kommentelőnek a jogaiért küzdöttek, aki az egyik párt bevándorlásellenes plakátokat szaggató akciójáról a következőket írta: »Nem gondoltam, hogy létezik olyan hülye párt, amelyik szembemegy a lakosság által nagy többségben támogatott akarattal, csak hogy média-­felületet kapjon egy napra.«

Én is ajánlok a LIBE tagjainak egy könyvet, amely kiegészítheti a jogállamról alkotott elképzeléseiket. Jürgen Habermas filozófus egyik könyvében felveti a kérdést, hogy a jogállamban elképzelhető-e olyan helyzet, amikor a jogszabályok meghozatalához nem elegendő a törvényhozók egyszerű többsége. Szerinte ebbe a körbe egyedül azok a biztonságpolitikai döntések tartoznak, amelyek minden egyes személyre nézve túlságos rizikóval járnak, és akár egész nemzetek túlélési esélyeibe avatkoznak bele. Ilyen döntés lehet például az, amely a háború megakadályozásának politikájáról a háború megindítására tér át. Habermas hangsúlyozza, hogy ezekben az esetekben azért nem elegendő az egyszerű parlamenti többség a döntéshez, mert olyan folyamatokat indítanak el, amelyeket a választások után újonnan felhatalmazott többség már nem tud visszafordítani. Szerintem ebbe a kategóriába a civiltörvény egyáltalán nem illik bele, annál inkább az EU kvótadöntése.”