Romániai csillaghullás

2017. november 20. 16:01

A román politikum a kitüntetés megvonásával azt üzenné az RMDSZ számára, hogy a román nemzeti ügyekben nincs helye ünneprontó másképpen gondolkodásnak.

2017. november 20. 16:01

„Ezért nem mindegy hát, mit dönt Klaus Johannis. Akinek egyébként eddigi tevékenysége erősen tájba simuló, önnön lojalitását a többségi társadalom felé bizonygató janicsárpolitika, miközben a romániai magyarság irányába mindeddig csupán arra szorítkozott, hogy meghallgassa őket, és sokadjára is közölje velük a jól bejáratott bukaresti válaszokat. Éppen ezért nem várható, hogy az államfő most valami újat lép, szembemegy a román fősodorral, a társadalmi elvárással, és kiáll egy magyar mellett. (...)

Ennél fontosabb, hogy a román csillagfosztó fellépés, de még inkább a várhatóan kisebbségellenességgel tűzdelt centenáriumi év aktivizálhatja a bukaresti politikai életben számos alkalommal csalódott, emiatt a politikumtól nagy arányban elfordult erdélyi magyarokat, ami akár jól is jöhet az erdélyi magyar érdekérvényesítés szempontjából és magának az érdekvédelmi szervezetnek a következő választási megmérettetésen.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Egy biztos: a román politikum a kitüntetés megvonásával azt üzenné a mérsékelt tárgyalópartner és sokszoros koalíciós partner, az RMDSZ számára, hogy a román nemzeti ügyekben nincs pardon, nincs kompromisszum és nincs helye ünneprontó másképpen gondolkodásnak. Mint voltaképpen egyszer sem, az eltelt száz év alatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. november 20. 19:45
Amúgy az a biléta egy magyar embernek szart sem ér!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!