Szégyen, ami történt; ez az év csőd volt

„Jött a kiállítás, amely nem minden esetben dönti el a mérkőzést, de most jelentősen megváltozott a játék képe a piros lapot követően.

 Az igaz, hogy a támadójátékunk »meghalt«, és hogy nagyon keveset birtokoltuk a labdát. Nem akarok a kiállításra fogni mindent, még ha valóban fontos pillanata is volt a meccsnek. Sőt, nem akarok kifogásokat keresni, minden csak magyarázkodás lenne, de ezt a vereséget nem lehet megmagyarázni. Ami a leginkább bosszant: passzoljanak ki, játsszanak át, rúgjanak egy szép gólt, de hogy szöglet után, amikor fél percig készülhetünk a beadásra, teljesen egyedül érkezzen a kapunk elé az ellenfél, és befejelje a labdát – ezt nem tudom hova tenni. Nem tudok mit mondani.

Akárcsak Andorrában, most is az arcára van írva, mennyire megviseli a sikertelenség. Valaki azt mondta, legalább ennyi pozitívumot említhetünk.

Még jó, hogy kikészülök az ilyen kudarcoktól, mindenki azért dolgozik, hogy sikeres legyen, hogy együtt ünnepelhessen a szurkolókkal. Ki akar, úgy, mint Andorrából, szégyenkezve hazakullogni? Szégyen, ami történt. Elhihetik, ezt megélni, átélni senkinek sem hiányzik, és főleg nem azok után, amit nem is olyan régen éreztünk. Ez az év csőd volt. Mindenhogyan, nemcsak az Eb eufóriájához viszonyítva, hanem önmagában is. Nem tudom, mi történt.

Mégis, mi történt, illetve mi történhet még?

Jó kérdés. Az egyik korábbi játékostársam mondta, neki elég, ő olyan korban van, hogy inkább elköszön. Ezt megértem, tiszteletben tartom. Csakhogy azt is hozzátette, ő nem akarja senki elől elvenni a helyet. Na, ezen már fennakadtam, és megkérdeztem: ki elől, mondd már meg nekem?! Félre ne értsen, nem másban keresem a hibát, megvan a magam felelőssége a kudarcokban, de jöjjön már valaki, és tépje le rólam, rólunk a mezt!”