Pöcepolitika

2017. november 20. 16:24

A médianyivákolók nem tudnak mit kezdeni a főpolgármesterrel. Tarlós István megmutatta, hogy miként kezeli ezt a rothadt esetet egy normális ember.

2017. november 20. 16:24
Dippold Pál
Dippold Pál
Magyar Hírlap

„Mindezekhez látszólag semmi köze nincs a világot néhány hete elöntő, főleg szexuális indítékú zaklatások botrányainak. A Hollywoodból indult figyelemelterelő híráradat szennye lassan az egész világot beborítja. A liberalizmus minden tegnapi mocskáról mára kiderül, hogy még annál is van aljasabb, gyomorforgatóbb és undorítóbb ügy. Most és ebben érezheti magát igazán jól a valódi, haladó liberális. Épeszű emberek számára megmagyarázhatatlan kéjjel lubickolhat a szennyben. A botrány első hazai szereplője Marton László, a Vígszínház korábbi igazgatója. A végtelenül elnyomott magyar sajtó természetesen lecsapott a világdivat hulladékára, akár gyöngytyúk a takonyra, és megpróbálta úgy felkavarni ezt a szennytavacskát, hogy annak mocska lehetőleg minél többet ártson. Eszenyi Enikő lehetséges menesztéséről például azzal kapcsolatban röppentek fel a hírek, ahogy az általa vezetett Vígszínház a Marton-ügyet kezelte. Kirúgásáról még azelőtt dönthetnek, hogy lejár a mandátuma – írják.

Budapest főpolgármestere ezt mondta a sajtóértesülés hallatán: »Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.«

A médianyivákolók nem tudnak mit kezdeni a főpolgármesterrel. Tarlós István megmutatta, hogy miként kezeli ezt a rothadt esetet egy normális ember.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vörös Gyuláné
2017. november 22. 13:14
Végtelenül logikátlan és irritáló, ahogy már Jézus születését is a liberalizmus létrejöttét előkészítő történelmi folyamat részeként vezeted elő. Ezzel a te fene nagy liberalizmusoddal nem csak hogy nem vagy tekintettel mások hitére, hanem egyenesen élvezettel gyalázod mindazt, ami nekik (nekünk) szent. Jó volna, ha a - szerintem is világ megrontó - liberalizmusodat ezentúl hitbéli tételeken kívül álló teóriákkal magyaráznád, mivel szerintem a liberalizmus sem hit dolga. Azzal kapcsolatban, hogy szerinted Dippold ezt a mondatát a protestánsokra értette: "A történelem kezdetei óta ismerjük az örök békétlenkedőket, viszálykeltőket, hazaárulókat, akik bárhol is lettek volt a világban, mindenütt rosszul érezték magukat.” - nem tudok mást mondani, mint hogy vagy komoly problémák vannak a szövegértéseddel, vagy nagyon durván csúsztatsz, hiszen a szövegkörnyezetben sem esik szó protestánsokról. Bizony, ebben a szándékos félremagyarázásodban is bizonyítékát adod, hogy tökéletesen illik rád is az általad is idézett mondat, hiszen benne rejlett a hazugság és a két keresztény tábor közötti viszálykeltés szándéka. Azt, hogy szerinted szenved Dippoldtól a felesége, annyira érdektelen és csak a gyűlöleted jóllaktatására szolgáló kijelentés, hogy a továbbiakban erről nem kívánok szót váltani. Amit hsz-ed végén idézel, vagyis hogy mit gondol a szerző a liberálisokról - nos, azzal egyet kell értenem, mert a magukat mértékadónak valló liberálisok ezt bizonyítják napról napra, minden egyes szavukkal és tettükkel. A válasz ott van a kérdésedben: igen, a konzervatív és a hívő ember is elutasíthat dolgokat (sőt, meg is kell tennie) és igen, gyűlölhet, utálhat is dolgokat, leginkább amik keresztény-, nemzet- és emberellenesek. Ami megkülönbözteti a liberálistól az az, hogy nem "mindent" utál. És bizony éppen nem tekintet nélkül másokra, hanem a többség érdekében. A keresztény számára sem ismeretlen a gyűlölet és az utálat, hiszen - ha te ezt kétségbe is vonod - de ők is emberből vannak. Arra kell azonban törekedniük, hogy csak magát a bűnt gyűlöljék, a bűnös embert magát nem. De mi tagadás, ez a legnehezebb feladat egy keresztény számára is. Végezetül aggodalmadról, hogy fel ne faljon engem a vallás: nos, én nem vallásos, hanem hívő embernek vallom magam és a hit még senkit sem falt fel; a hit az, ami megtart!
Zokni
2017. november 21. 11:31
"...A liberalizmus minden tegnapi mocskáról mára kiderül, hogy még annál is van aljasabb, gyomorforgatóbb és undorítóbb ügy..." - írja, mint akinél elgurult az üllő, miután a fejére esett. Mi van!? Tehát, ha valakit meg akarnak dugni, és ezért esetleg sikerrel, pénzzel és karrierrel kecsegtetik, az "liberális mocsok"!? Felmerül bennem, hogy Szerző meg naponta a főszerkesztőnek pucsít, hogy publikálhasson... Miután Ő nyilván élvezi is, köszönje meg akkor Sorosnak az életre szóló élményt.
Nannyó
2017. november 20. 21:15
Ma buli volt a Ferenciek terén a metróban. Egy csomó tolókocsis, zenészek, meg Horváth Csabika csinálta a sóóót. Hát milyen metrófelújítás az olyan, ahol nem épül a 17 km összes megállójába lift a tolókocsisoknak?!
BőröndÖdön
2017. november 20. 20:13
Inkább az orosz felújított,mint az új légkondis,olcsóbban.Tarlós nertárs a csúcs,nem is kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!