Koszovó igen, Katalónia nem?

„Az Európai Unió országai szinte kivétel nélkül spanyol belügynek titulálták a katalán válságot, és szemet hunytak a rendőri erőszak fölött is. A spanyol állami érdekek szószólóiként nyilvánultak meg az Európai Bizottságnak a katalán függetlenedést ellenző vezetői is, amivel azonban nemcsak az a baj, hogy ellentmond a nemzetek önrendelkezésének elvével, hanem rendkívüli következetlenségre is vall. Szűk tíz évvel ezelőtt, amikor Koszovó kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, az EU még egyáltalán nem volt ilyen finnyás az elszakadásra.

Ráadásul a kettős mérce azért is kirívó, mivel a koszovói albánok annak idején nem népszavazással léptek a függetlenség útjára, mint ahogy most a katalánok szeretnék. Viszont a kontinens sorsát formáló képmutató nagypolitika nem teheti meg, hogy fittyet hány az önrendelkezési törekvésekre.

E téren a katalánok példáján túlmenően épp elég tanulsággal szolgál a britek uniós kilépése, továbbá a skót, a flamand függetlenségi mozgalmak, vagy éppenséggel az észak-itáliai tartományok, Veneto és Lombardia szélesebb autonómiát követelő, a hétvégén elsöprő támogatottságnak örvendő referendummal megpecsételt kiállása.

És persze nem hagyhatjuk ki a sorból az erdélyi, székelyföldi autonómiatörekvéseket, még ha ezeket a román politikusok és véleményformálók hamisan próbálják a függetlenedés előszobájaként beállítani. Brüsszel jobban tenné tehát, ha komolyan venné és megpróbálná kezelni ezeket az Európa-szerte tetten érhető mozgalmakat, mivel a látszat ellenére a katalánok nincsenek egyedül.”