Katalán tanulságok

2017. október 07. 16:30

Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben?

2017. október 07. 16:30
Markó Béla
Transindex

„Azt is tudom, nem az Európai Unió okozta a katalánok problémáit, jóval régebbi gondokról van szó, mint ahogy mi sem néhány éve, hanem lassan egy évszázada keressük a megoldást, miközben a román politikusok éppen nemzetállami kiteljesedésként, afféle nagyszerű diadalmenetként készülnek ünnepelni 2018-ban a centenáriumot. Nem az EU az oka hát réges-régi keserveinknek, de az EU segíthetett volna, és nem segített. Igazuk van-e a katalánoknak, amikor teljesen függetlenné akarnak válni? Nem tudom. Ők tudják. Igazunk van-e nekünk, amikor azt mondjuk, hogy Székelyföldnek – és általában az erdélyi magyaroknak – sokkal több döntési jogot kellene adni? Igen, ezt viszont mi tudjuk, hogy számos minket érintő kérdésben nekünk kellene döntenünk. Mint ahogy itt lenne az ideje egész Erdély száz esztendejét is végiggondolni, hogy miképpen viselte gondját ennek a hatalmas – a mostani Magyarországnál nagyobb – régiónak a román állam, nézzük meg iparát, mezőgazdaságát, infrastruktúráját. Nem nagyon van mit dicsekedni. Nem az egykori Megéneklünk, Románia fesztiválra emlékeztető rendezvényekkel kellene készülni az évfordulóra, hanem párbeszéddel, kibeszéléssel akár, és főleg az országon belüli – és az országaink közti - román-magyar viszony radikális újragondolásával. Mert számunkra ez a száz év – talán a kilencvenes évek végét, és a kétezres évek első évtizedét kivéve – Erdély multikulturális jellegének fokozatos visszaszorítását jelenti, a Romániára ráerőltetett nemzetállami egyenruhát, amely enyhén szólva derékban bő, hónaljban szűk, ahogy mondani szokás.

(...)

Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben? Kezdve a kisebbségi származású, de többségi retorikát használó államelnökkel, folytatva a pártelnökkel, akadnak-e felelős politikusok, akik elismerik, hogy jó lelkiismerettel akkor ünnepelhetne ez az ország, ha az utóbbi évek stagnálása, a jogos magyar igények visszaszorítása vagy a már kivívott jogok megcsonkítása után nekünk is nyújtana valamit? Rájönnek-e, hogy a katalán történet nem a meggondolatlanul odanyújtott kisujjról szól, hanem a rossz közérzetről? (Abból is tanulni lehetne, ahogy a kisebbségi jogokról folyton megfeledkező Brüsszel és Washington hallgatásától felbátorodva az állítólag Európa-párti ukrán vezetés nekilátott az anyanyelvű oktatás felszámolásának, és alig-alig lehetett – ne is igyunk még a medve bőrére! – megállítani.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2017. október 08. 11:07
Nekem az is nagy dolog, h. ezt így, a nyilvánosságban ki lehet fejteni. Mindenesetre, a románság nem lehet büszke arra, h. a körülmények szerencsés összejátszása révén az ölükbe hullott, minden szempontból fejlettebb régiót sikerült magukhoz rohasztani gazdaságilag és amivel "gazdagítani" sikerült, az kimerül az ortodox templom szörnyekben. A rémtetteiket nem is taglalva. Szerintem NEM érte meg. Nekik sem. Nincs mit ünnepelni, hamis, ha van is, a román lelkesedés. A leklkesedésüktől olyan határozottan,.amennyire lehetséges, el kell zárkózni. Johannisnak, ha valami kis jellem és szellem szorult volna belé, mint ahogy valószínűleg nem, ezt látni kéne. Szerető üdvözlet és drukk, h. a mindenkori magyar kormány ott segítsen ahol csak lehet az ottani magyarságnak, ők ugyanis mi vagyunk, akkor is, ha az államhatárok békés megváltozása reménytelennek tűnik, nem is kell vele foglalkozni, ez van. Ember nincs, aki két világháború után mást szeretne, mint békét.
annamanna
2017. október 08. 03:02
"Bulgária és Moldova Köztársaság után a világ összes országa közül Romániában lesz a legnagyobb népességfogyás 2050-ig — jósolja jelentésében egy amerikai kutatóintézet" http://itthon.transindex.ro/?hir=6074 "Bulgária 38%-ot veszít, Románia lakossága 27%-kal csökken, Észtországé 25%-kal. Magyarország jelenlegi, 10,1 milliós lakossága az előrejelzések szerint 2025-ben 8,9 millió, 2050-ben pedig már csak 7,6 millió fő lesz. Románia lakossága 2050-ig, ha a jelenlegi demográfiai tendenciák folytatódnak, hatmillióval fővel csökkenhet – jelentette be ez év elején Vasile Ghetaut, a Román Akadémia Gazdasági Kutatóintézete Demográfiai Központjának igazgatója. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint az ország lakossága az utóbbi tíz évben 5 százalékkal, 21,7 millió főre csökkent. Ha azonban a születési mutatók a mai szinten maradnak, 2050-re Románia lélekszáma mindössze 16 millió lesz. Ghetau szerint az 1990-től tapasztalt demográfiai romlásnak gazdasági okai vannak. A születési mutatók javulását az életszínvonal növelésével és az egészségügyi ellátás minőségének javításával lehet biztosítani – tette hozzá. Arról, hogyan alakul az erdélyi magyarság létszáma 45 év múlva, Horváth István kolozsvári szociológust, a BBTE tanárát kérdeztük, akinek tudomása szerint már készültek felmérések a témában, de "egy komoly háttértanulmány ismertetése nélkül hangulatkeltő és felelőtlen tett lenne még a számokat a közvélemény tudomására hozni" – magyarázta. Az erdélyi magyarság száma bizonyosan csökkenni fog, de pontos számadatokat még nem lehet mondani – állítja Horváth, aki szerint azt sem lehet megjósolni, hogy ezekből az előrejelzésekből az optimista vagy a pesszimista variáns fog megvalósulni." http://eletmod.transindex.ro/?cikk=2689
Bekecs
2017. október 07. 22:00
Talán jobb lett volna,ha a verseinél marad.Mindenkinek.
Gerebenes Ramon
2017. október 07. 21:51
Markovics, te aligha vagy magyar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!