Volt rá fogadókészség, tehát kettőn áll a vásár, nem?
Az emberek befolyásolhatóak. Ha a politika abba az irányba terelte volna a közvéleményt, hogy Magyarország védi a határait, de embernek tekintjük a menekülőt, és segítünk neki mindenben, amiben tudunk, akkor most Magyarország egy más ország lenne. Ehelyett ki lettek nevezve nőket megerőszakoló, a munkát a magyarok elől elvevő terroristáknak, akik lopnak, ölnek, robbantanak. Ezek után megjelent Őcsényben hat gyerek. Játsszunk el a gondolattal: mi lett volna, ha azt mondják az őcsényiek, hogy ültessük le ezeket a gyerekeket az iskolába a mi gyerekeink közé, és ismerjék meg egymást, halljanak arról, hogy milyen sorsok vannak. S mindezt a polgármester levezényelte volna. Ehelyett történt, ami történt. Ha az ember megnézi az utcán készített videókat és interjúkat – egészen borzalmas. S természetesen előkerül Soros György, mint aki úgymond hátulról mozgatja a szálakat. Ez mutatja, hogy mennyire a kormány propagandája ültette bele ezeknek a szerencsétleneknek a fejébe ezt az egészet. Ezek után Orbán Viktor – akinek ebben a helyzetben miniszterelnökként az lenne a feladata, hogy csillapítsa az indulatokat, főleg, ha nem ő korbácsolta volna őket föl – még rátesz egy lapáttal és mindenki számára igazolja, hogy ki kell szúrni a kerekeket, életveszélyesen meg kell fenyegetni azokat, akik emberségesen viselkednek, az idegeneket – hiába rendelkeznek menekültstátusszal – pedig el kell zavarni. Van olyan falu, ahol a cigányok úgymond az idegenek, hiába magyar állampolgárok. Elzavarják őket – teljesen törvényellenesen egyébként. Az, hogy Orbán Viktor megvédte az őcsényi félpogrom elkövetőit, szerintem megszólalásait tekintve miniszterelnökségének a mélypontja.
Pedig erős a verseny.