Együtt-PM – egy felmelegített flört margójára

2017. október 06. 12:10

Ezek a pártocskák leginkább belvárosi pártocskák, és az alkalmas jelöltek száma, ha a két tagságot összeadjuk, akkor talán kiadja a 106-ot, így lehetne sorsolni, hogy ki hol induljon el. Így van esély.

2017. október 06. 12:10
Boris Vian
Tutiblog

„Segítünk! Mivel ezek a pártocskák leginkább belvárosi pártocskák, és az alkalmas jelöltek száma, ha a két tagságot összeadjuk, akkor talán kiadja a 106-ot, így lehetne sorsolni, hogy ki hol induljon el. Így van esély. Azaz dobják be egy kalapba a 106 körzet számát és minden valamirevaló tag húzzon egyet. És előtte persze esküdjenek meg, hogy ha Szabolcs 2-est, vagy Somogy 3-ast húzza ki bárki is, nem dobja vissza és nem kiállt csalást.

Megjegyzem ez a frigy azért sem valami nagy hír, mert már egyszer megköttetett… Hisz az Együtt-PM szövetség már a 2014-es parlamenti választások előtt létrejött egyszer. Akkor még ugyan Bajnai Gordon volt a férfi a gáton, de az jó hamar cserbenhagyta az egész ámuló bagázst, akik köpni-nyelni nem tudtak akkor. Később pedig a fővárosi kampány során végleg összevesztek, annyira, hogy Szigetvári Viktor kijelentette: »A PM-mel én akkor tudom folytatni a közös utat, ha valaki kihúzza azt a kést a hátamból, amit most hétfőn kaptam. A politikai betyárbecsület ezt kívánja.«

No most akkor ki húzta ki azt a bizonyos kést? Karácsony Gergő, Szabó Timi? Vagy a szükség… amely, mint tudjuk Nagy Úr… s egy százalékkal nem nagyon lehet önállósodni. Bár kettővel se. Ha egyáltalán összeadódnak az egy százalékok… Mert szerintünk itt matek sem stimmel. Mint ahogy az Új Pólus terve se nagyon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2017. október 07. 09:43
csak a Fidesz! :D minden mást be kéne tiltani, a parlamentet felszámolni, választásokat nem megtartani. Ezzel volna elégedett csak a birka, aki gyűlöl mindent és mindenkit aki nem a führer követője. Mocskol minden ellenzékit, tök mindegy, h jobboldali, baloldali vagy liberális... Valódi demokraták :))
puszika
2017. október 06. 18:38
" Uram a késemet keresem!" "Itt van a hátamban."
Mich
2017. október 06. 16:10
Együtt-PM – egy felmelegített flört. G szaga van...
Rideg Planeta
2017. október 06. 14:01
A szavazók 90%-a azt se tudta, hogy ezek szétváltak:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!