Nyugdíjasok célkeresztben

2017. október 29. 16:32

Az ellenzéki pártok is kezdik célkeresztjükbe emelni a nyugdíjasokat. Miért ne tennék?

2017. október 29. 16:32
B. Molnár László
Magyar Nemzet

„A nyugdíjprémium-fizetésnek – ami szintén a Bajnai-kabinet ötlete volt – csak most, a 2018-as választás közeledtével jött el az ideje. Ráadásul nemcsak azok kapják meg a prémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. Nem csupán az idén – ha megfelelő eredmény születik a választásokon, akkor jövőre is. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is adnak, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent. Ha hozzáadjuk ehhez az újra beígért 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, akkor egy átlagos nyugdíjas a következő két hónapban 34 ezer forint többletbevételhez jut. Az utalvány forgalmazója, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. pedig mintegy 2,1 milliárd forint extra bevételre számíthat.

A nyugdíjasoknak nem jön rosszul a pluszpénz. Az idősek csak azt sajnálhatnák, hogy ez nem számít bele a nyugdíjalapba, azaz a jövő évi emeléskor nem veszik figyelembe. Ám erről sehol sem tesznek említést kormánykörökben, ahogy arról sem, hogy az igazi megoldást az jelentené, ha megemelnék a 2008. január 1. óta változatlan, 28 500 forintos nyugdíjminimumot. Miért nem lépik meg ezt? A kormány magyarázata szerint azért, mert az emelés számos ellátást, támogatást, segélyt érintene, vagyis százmilliárdos nagyságrendű kiadási többletet okozna a költségvetésben. Érdekes, ez a nagyságrend bizonyos rendezvények – mint a vizes vb – esetében nem zavarja annyira a kormányzatot.

Mindenesetre az ellenzéki pártok is kezdik célkeresztjükbe emelni a nyugdíjasokat. Miért ne tennék? Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője bejelentette: ha megnyerik a választást, visszaállítják a 13. havi nyugdíjat, legalább 50 ezer forintra emelik a nyugdíjminimumot, 50 százalékkal növelik az időskorúak járadékát, nyugdíjkorrekciós programot indítanak. Az LMP ezenközben ötpárti parlamenti egyeztetést akar bizonyos idősügyi nemzeti minimum ügyében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. október 30. 16:11
2002-ben pont fordítva volt, akkor az akkori Orbán-kormány a kisnyugdíjasoknak többet akart emelni, mint ami járt volna. Akkor ugyanezek telisírták a médiát, hogy ez igazságtalan, mert akinek kisebb a nyugdíja, az annyival kevesebbet fizetett be.
Mindjárt
2017. október 30. 12:09
"az igazi megoldást az jelentené, ha megemelnék a 2008. január 1. óta változatlan, 28 500 forintos nyugdíjminimumot." Atyaúristen! Ezt megtűritek? Fogadok, hogy ezt kapja az a nyugdíjas aki nem volt kommunista mint a disznüfejű vajda és családja meg a többi fidesz-bolsevik gazember. Ide jutottak a magyar emberek?
Mich
2017. október 29. 19:23
"Az ellenzéki pártok is kezdik célkeresztjükbe emelni a nyugdíjasokat"... ...miután kifosztották és jól leköpdösték őket...
Mindjárt
2017. október 29. 18:43
Nem minden nyugdíjas egyforma. Jobbiknak a kádárista nyugger fidesz birkákkal nem érdemes foglalkzni. Azok csak kommunista pártokra szavaznak. Ha a fidesz banda nagyon elszúrná akkor vissza menének az MSZP/DK táborába ahol megvoltak a 2010-es választásíg. Ezek többnyire kommunsta káderek akik a Kádár diktatúrában se dolgoztak hanem káderkedtek. A nyugdíjasok többsége tisztességes munkában megöregedett magyar ember akik a Kádár diktatúrában se élősködtek és most se alamizsnát akarnak a disznófejű vajdától hanem azt a tisztes nyugdíjat amiért megdolgoztak, amit megérdemelnek. Jobbiknak ezekre kéne koncentrálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!