„Itt akkor álljunk meg egy pillanatra. Oszlassuk el az esetleges félreértést. Eddig esetleg azt hitték, hogy Schiffer Andrásról beszélünk? Nem. Peter Pilzről van szó, az osztrák Zöldek egykori alapítójáról.
Az őszi ausztriai választásokon Peter Pilznek komoly esélye van arra, hogy alig néhány hét alatt összehozott pártjával tabukat döntsön le. Az egykori trockista politikus egyszerre áll ki a nemzetállam és a jóléti állam mellett, továbbá bírálja a kapitalizmust, az iszlamizmust és az Európai Uniót. Nemrég került a könyvesboltokba politikai hitvallása, amit címe alapján elsőre sokan szélsőjobboldali műnek gondolhatnának: »Haza – felhívás az önvédelemre.« Pilz a hazaszeretetét azzal magyarázza, hogy Ausztriát olyan szekuláris köztársaságként, jóléti államként őrizné meg, amilyennek ma is ismerhetjük. A politikus szerint a multinacionális tőke, az európai bürokrácia, a neoliberális nyomásgyakorlás és az iszlamizmus egyaránt legyőzendő-elhárítandó veszélyek és kihívások.