Mintha a racionalitásnak és a törvényeknek fittyet hányva vetnék magukat a Fidesz elleni harcba. Az eddigi jobbikos plakátkampányok és egyáltalán, a Jobbik helyezkedése semmilyen nagy áttörést nem hozott a radikálisoknak: az elmúlt évek közvélemény-kutatási adatai alapján a Jobbik inkább csak gyengült mostanra, vagy legjobb esetben is csak egy helyben jár. A mostani próbálkozás sem kecsegtet győzelemmel, legfeljebb az MSZP-vel szembeni előnyét stabilizálhatja a Vona-párt. Azonban valódi eredménynek ez sem nevezhető.
A tavaszi plakátkampány és a középre húzás csődöt mondott, pedig vérmes reményeket fűztek hozzá.
Most felszívják magukat és újra nekiindulnak, háborút akarnak nyerni egy csapat maradék rohamosztagossal.
A Simicska-cég plakátjaink megjeleő gengszterezéssel most új hangnemváltás várható? Akiket korábban átcsábítottak a cigányellenes politikájukkal, azok lassan visszaszédelegnek az MSZP táborába, a szélsőséges nézeteiket eltitkolni nem akaró szárny pedig új mozgalmak megalakításán munkálkodik. A Jobbik középre pozicionálása nem jött be, a moderált, konszolidációs imázs-kampánnyal megcélzott választói réteg nem vette komolyan a stílusváltást. A Jobbik hirtelen „színeváltozása” leginkább saját táborán belül okozott károkat, most majd az ingyen plakáthelyeken kívánja megszólítani a rózsaszín kampány miatt kiábrándult szavazókat.
A gyeplő a lovak közé lett dobva – a kérdés, kinek lesz ez végzetes fejlemény?