Semmi kétség, hogy a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz.
„Semmi kétség, hogy a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz. A régió politikusai két dolgot tehetnek: beérik egy látszat rebellióval nagyon hülye hazai támogatóik megvezetése céljából vagy komolyan szembe fordulnak a kézzel, amelytől enni kapnak, ami az országaik gazdaságát tápláló befektetések elpárolgásával járna. Ez láthatóan nem igazán valós alternatíva.
Kelet-Közép-Európának az az érdeke, hogy az európai integráció bajnoka legyen, ahogy korábban az uniós csatlakozás élharcosa volt. Bershidsky szerint egy idő után érdektelen lesz, melyik országban van egy-egy cég központja, mert Európának közös költségvetése lesz és a gazdasági kohézió elkerülhetetlenné válik.
A nacionalizmusnak lehetnek még pillanatai, de már lekésett arról, hogy keresztbe feküdjön ennek az integrációnak. A régió országai túl hosszú ideje nyitottak a külföldi befektetők előtt, túl nagy mértékben elvesztették az ellenőrzést saját gazdasági jövőjük felett ahhoz, hogy megőrizzék a politikai kontrollt ügyeik irányítása felett. Az EU nemzetállaminak önállósága hasonlatossá válik a helyhatóságok önállóságához.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
A német AfD vezetője az orosz energiát kívánja vissza, a Bizottság szerint hiába.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ezzel megkezdtük a történelmi munkát.
Jó állami cégvezetők akkor lesznek, hogy ha a piaci viszonyokhoz képest nem kell túl keveset keresniük.
