„A nyári uborkaszezont, és a szabadságát töltő parlament hiányában kieső egy híradóra jutó eszetlenségeket úgy tűnik, hogy a magyar közbeszédben (megint) a nők méhe töltötte ki. Olyan témákról folyt (folyik) az eszmecsere, mint: szabad-e egy nőnek lombikbabát szülnie, importáljunk-e abortusztanácsadó központokat Oroszországból, és persze a nagyon színvonalas »a háztartásbeli nők nem fizetnek adót, úgyhogy szavazati jog sem járna nekik«...
A méhhel rendelkező polgártársak életéről hosszú tömött sorokban vitatkoznak egymással a politikai vezetők, közéleti szereplők, egyházi és világi személyek. Férfiak.
Azok a férfiak, akik a korábbi évek során a méhemből hitelfelvevő eszközt csináltak (CSOK), meg politikai tőkét (népességfogyás megállítása) és bújtatott korrupciós technikát (a családtámogatások rendszerén keresztül szavazatvásárlást). Erre az utóbbi időben ráküldték még, hogy persze a nemzetbiztonság záloga is a méhem lesz (van), merthogy akkor nem kell a bevándorlók által jelentett olcsó munkaerő, ha van elég »saját« gyerek.
Azon túl, hogy a méhem azt gondolja, milyen tehetetlen, gyáva (impotens) bagázs az, aki nem saját maga próbál megoldást találni a problémákra, hanem őt egzecírosztatja újabb és újabb feladatokat adva és elvárásokat megfogalmazva; a méhem azt is gondolja »Ó, milyen ismerős is ez!«”