Az Ön közelmúltbeli megnyilvánulása – amely párhuzamot vont a bős-nagymarosi erőműrendszer és a Római-partra tervezett mobilgát elleni tiltakozás között, kijelentve, hogy az erőműrendszer építésének leállítását ma már a szakma nagy része erősen vitatja – mutatja, hogy Ön, akár a vízlépcsőépítést támogató gátépítő lobbi, elavult technokrata szemlélettel, prekoncepcióval, a hazai és nemzetközi környezetvédelmi normákat és irányelveket semmibe véve akarja megvalósítani ezt a műszakilag kellően alá nem támasztott, a megvalósítható alternatívákat zsigerből elutasító, havária esetén katasztrófát okozó tervet.
Az érintett Duna-szakasz fákkal szegélyezett fövenyes partja hosszú idő óta a Budapesten élők pihenését és a rekreációját szolgálja. A mobilgát megépítése elpusztítaná a partszakaszt kísérő ártéri ligeterdőt, a fövenyes partot, valamint megpecsételné a még meglévő csónakházak sorsát, felszámolná a római-parti vízisport életet, csökkentve ezzel az Alaptörvényben biztosított egészséges környezethez és a testi és lelki egészséghez való jogot.
A fövenyes part feltöltése, a part menti fák kivágása, az árterület csökkentése ellentétesek a Víz Keretirányelvvel, és az Árvízvédelmi Irányelvvel. Az érintett ingatlanok árvízvédelme más módon is megoldható.