„Ami ehhez szintén hozzá tartozik, az az, hogy keresztényként kötelességünk a szeretet »becsempészni« oda is, ahol ennek híján vannak. Mi sem lehetne jobb közösségi tér erre, mint a közbeszéd és az olykor konfliktusokkal telített társas kapcsolataink.
Ha most valaki az utópia mámorító illatát érezné a levegőben, nem járna messze az igazságtól, de nem gondolom, hogy ez a megvalósíthatatlanság kategóriája lenne. A már korábban említett „szakmai hozzáállás” ebben az esetben azt jelentené, hogy figyelmen kívül kell hagyni az érzelmekre alapozott politikai kommunikációt és mérlegre téve az adott kormány által elért eredményeket és egy lehetséges kormányváltás eshetőségét. Melyik lenne jobb, mit is várhatunk egyik és másik esetben? Mert önmagában egy kormányváltás nem hozza el a kánaánt, ahogy ez még sosem valósult meg a történelem folyamán.