Ha ez mind nincs, akkor mi van?

„Egy másik mániám, ezerszer elmondtam, mindig ki is röhögtek érte odaátról, hogyha a rendszerváltást aszerint nézzük, hogy eljutottunk mondjuk a Zsurzs Éva-féle Abigéltől az RTL Klubon futó faszpörgetőig, akkor ezért kár volt rendszert váltani. (nevetés) Tegyük föl a kezünket, gyerekek, ezért nem érte meg!

Kulturális hanyatlásra gondolsz?

Bayer: Igen, és az egész nyugati világ ebben szenved. A keleti világ kevésbé. Ezt nyilván lehetne még cizellálni, de nagy vonalakban szerintem erről van szó. És az is igaz, hogy még hogyha ezért, ha félre akarják érteni, akkor félreértik, és majd ezért is meg lehet majd kövezni engem, de nem érdekel… De mondassék ki: az európai keresztény ember utolsó nagy hősi eposza – ha már az Iliásszal kezdtük –, a mi utolsó nagy hősi eposzunk, gyerekek, az a második világháború volt. És ebből a szempontból még az is mindegy, hogy ki harcolt a jó és a rossz oldalon. Mert a hősi eposz hőse volt az a Moszkva alatti lövészárokba belefagyott német katona is ugyanúgy, mint az Omaha Beachen vízbefulladó és géppuskával szétlőtt amerikai, brit meg francia tengerészgyalogos, aki partra szállt. Ebből a szempontból mindegy. Akkor írt ez a földrész és ez a keresztény világ utoljára egy nagy hősi eposzt. Ennek volt egy ilyen torz – nem azt akarom mondani, mert valódi halálok voltak ott is, de az a második világháborúhoz képest mindenképpen béka-egér harcnak tűnő – utolsó felvonása a délszláv háború a '90-es évek elején, ami érintett egy szűk, európai szegmenst, néhány nemzetet, de lényegében Európa az utolsó 70 évben, benne az európai keresztény, ha úgy tetszik fehér ember szépen belehülyült a jólétbe. Ezért tartunk most itt.

Tehát azt mondod, hogy van egy minőségprobléma kulturális-szellemi értelemben, és egy elpuhultság-probléma.

Így van.

És ez a kettő együtt visszafordíthatatlan folyamatot eredményez, aminek számtalan tragikus következménye van.

Bayer: A világ varázstalanítva lett – énekelte Cseh Tamás Bereményi szövegére. És mondjuk nekem az ELTE-n egy Závodszky Géza '86-ban már imígyen horgadt fel – és akkor persze mi kiröhögtük őt, mert nem értettük, hogy akkor mégis miről beszél, mikor mondja –, hogy »mondják meg nekem maguk, hogy maguknak kik a hősök? A porcogós Szikora?« – tette föl a kérdést imígyen Závodszky tanár úr, és mi persze röhögtünk és nem is értettük, és mondtuk, hogy »jaj, tanár úr, szegény, belebolondult.« Ő '48-nak volt a nagy tudója, belebolondult '48-ba. Ma már értem, hogy mire célzott: varázstalanítás, hőstelenítés, sehol egy hősi eposz. Mondassék ki ezredszer is, hogy »és a Guttenberg-galaxisnak is vége van«. Ki olvas ma könyvet, gyerekek, ki? Mutassatok egy embert! Épp tegnap őrjöngtem, amikor elolvastam ennek – az egyébként épp török származású – német integrációs miniszter asszonynak a mondatát – ti írtátok meg –, hogy márpedig olyan, hogy német kultúra, nem létezik. Először is akkor nem értem, hogy ő akkor minek a minisztere. Mert ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? De ez csak az első ellentmondás. És akkor az az ember, aki jön a '80-as évekből, a múlt évezredből, és hozza a batyujában ezt a sok fölösleges lomot a Gutenberg-galaxisból: cipeli magával Heinét, Goethét, Thomas Mannt, a nagy német romantikát, ugye a Grimm fivéreket a Fekete-erdőből, és azt mondja: »ha ez mind nincs, akkor mi van?«”