Az EU liberális elitje 2015-ben azért, hogy katasztrofális lépését keresztülvigye, elképesztő dolgokat akart elfogadtatni velünk, európaiakkal. Először is, hogy higgyük el – az iszlám egy békés vallás, másodszor, hogy a multikulturalizmus működik, harmadszor, hogy a bevándorlás mértéke jelentéktelen, és végül azt, hogy a beáramló migránsok identitása nem is számít.
Barack Obama még arra is meg akart tanítani minket, hogyan kell értelmezni, ha iszlamisták lefejeznek egy túszt a szíriai sivatagban. A volt amerikai elnök szerint egy ilyen támadásnak talán kevesebb köze van az iszlámhoz, mint a világ bármely más vallásához. Ezek után azon sem csodálkozom, ha sokak szerint néhanapján belefér egy pár késelés, gázolás és néhány öngyilkos merénylet. Azt azért remélem, hogy a véleményvezérek gyerekei nem Ariana Grande rajongók, a szilvesztert nem Kölnben ünnepelték és még időben lemondták a barcelonai nyaralást.