Ünnepélyes érdektelenség

2017. augusztus 28. 07:25

A kétszáz meghívott civil és értelmiségi közül mindössze huszonöten voltak kíváncsiak Botka László előadóra.

2017. augusztus 28. 07:25
Pilhál György
Magyar Idők

„Súlyos illetlenség elnyújtott, megismételt és demagóg sületlenségekkel terhelni a közönséget. Mindez a hét végén jutott eszembe, elmerengvén Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt ünnepélyesre tervezett programismertetésén. Bizony neki is jót tett volna egy szigorú szerkesztő (rendezvényszervező), akkor talán a tervezett ünnepélyesség nem fullad röhejes érdektelenségbe. Így viszont a szegedi ceremónia felelőseinek azon kellett izgulniuk, fel tudják-e tölteni érdeklődőkkel a helyi Gellért Szabadidőközpont előadótermét az Igazságos Magyarországot! című konferencia idejére.

Ugyanis a kétszáz meghívott civil és értelmiségi közül mindössze huszonöten voltak kíváncsiak Botka László előadóra. (Végül az utolsó pillanatban helyi szocialista párttagokkal sikerült feltölteni az üresen maradt helyeket.)

Az érdektelenség nem volt alaptalan. A miniszterelnöki címre spekuláló szegedi polgármester – a Kommunista kiáltványból kölcsönözve – a palackból kiszabadult »orbáni szellemmel« nyitott, amely kísértetként járja be Európát, »egyre nagyobb teret nyer, és veszélybe sodorja Magyarország brüsszeli forrásainak kifizetését«. (Ezért kell visszatérni a szociáldemokrata alapértékekhez.)”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Maddox
2017. augusztus 28. 22:11
Engem akkor kezdene el érdekelni egy ilyen ünnepélyes bemutató, ha valami szakmaiságtól duzzadó programot tennének elém. Ez viszont embertelen kihívásnak tűnik ezek számára. A program röviden ennyi: - Orbán - igazi demokraták - Európa - még egyszer Orbán - ki kit hagyott cserben - Orbán, ha esetleg lemaradtál volna ...és akkor jajj miért nem érdekel senkit.
Morgen
2017. augusztus 28. 20:10
Kunhalmi Ágika rosszul dolgozott? Amúgy Botka kit tud érdekelni? Ránézésre is olyan, mint egy jóllakott kunbélamalac.
csuka
2017. augusztus 28. 13:00
A KEDVES MAFFIÓZÓ VAJDA SZÓNOKOL: HTTPS://ALFAHIR.HU/2017/08/28/ORBAN_VIKTOR_VLAGYIMIR_PUTYIN_STREETART ---- "ENNYI HÜLYE VÉN KURVÁT!" - MONDTA A FIDESZES, ERRE Ő LETT AZ ÉV POLGÁRMESTERE Hát, mi folyik ebben az országban? A Szolnok Megyei Közgyűlés kormánypárti többsége Szalay Ferencet választotta az év polgármesterévé. Ez a fideszes polgármester nem arról híres, hogy felvásárolta a Balatont - az Mészáros Lőrinc -, onnan emlékezhetünk rá, hogy le "hülye vén kurvázta"az elégedetlenkedő nyugdíjasokat. Ez az idősekkel szembeni határozott kiállás annyira megtetszett a fideszes politikusoknak, hogy Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét választotta a kormánypárti többségű Megyei Közgyűlés az év polgármesterének. Persze az, hogy a fideszes politikus vén kurvának tartja a nyugdíjasokat csak a kisebbik dolog, az viszont komoly gond lehet, hogy Orbán Viktor, Bajnai Gordon útját követve tovább emeli a nyugdíjkorhatárt - egyben csökkenti a nyugdíjkifizetéseket. Mi van a röfivel? Megdöglött? Nem jönnek a számok?” https://alfahir.hu/2017/08/28/szalay_ferenc_szolnok_nyugdijasok_fidesz
Kala pál
2017. augusztus 28. 11:06
Pedig ingyen volt a marhapörkölt, így sem voltak kíváncsiak a nagy(ma..) Botkára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!