Személyes életünk is hozott jót-rosszat. Voltak, akik elhagyták sorainkat, mások újult erővel csatlakoztak hozzánk és nem kevesen vagyunk, akik azóta is kitartunk e szellemi közösség mellett, melynek kohéziós erejét a keresztény alapvetésekre épülő világ- és társadalomkép, és a nemzetben gondolkodás adja. Sokszor megkaptuk, hogy nem vagyunk elég progresszívak, hogy nem eléggé »szexi« jobboldali fiatalnak lenni. Nem tudom, mi a trendiség fokmérője, de az biztos, hogy az egységnyi területre jutó vagány apukák és anyukák száma kis hazánkban kevés helyen lehetett olyan magas a hétvégén, mint a Tranzit helyszínét jelentő balatoni partszakaszon.
Együtt öregedtünk a Gyürk András alapította mozgalommal, de a Tranzitot temetni már csak azért is butaság, mert annyi kisebb-nagyobb gyerkőcöt láthattunk most is magunk körül futkosni, hogy véletlenül sem érezhettük azt, hogy utánpótlás gondokkal küszködne ez a közösség.”