A plakátok fontosabbak

2017. augusztus 18. 08:21

A plakáttörvény megüti azt a szintet, amiért megéri nyáron is bemenni a parlamentbe, a devizahitelesek viszont nem.

2017. augusztus 18. 08:21
Katona Mariann
Magyar Nemzet

„Ha a kormányt bíráló plakátokat kell eltüntetni, akkor egy fideszes képviselő még a nyaralását is megszakítja, hogy Budapesten, a Kossuth téren, az Országgyűlés impozáns épületében eltöltsön pár órát, és megnyomja az »igen« gombot akkor, amikor mondják neki. Hiszen rendkívüli parlamenti ülés van, ott kell lenni. Tisztelt kormánypárti képviselők, hétfőn ismét rendkívüli parlamenti ülés lesz! Csak most nem a kormány, hanem az ellenzék hívatja össze. Az is igaz, hogy ezúttal nem a politikai ellenfeleket kellene nehezebb helyzetbe hozni, hanem a kormány által elvileg már megmentett, mégis a kilakoltatás, az utcára kerülés szélén álló devizahiteleseken lehetne segíteni. Ez miért nem fontos annyira, hogy azt a néhány órát az ország házában töltsék? Miért nem fontos annyira, mint amikor a plakáttörvényt erőltették át?

Érdemes észrevenni, hogy a nemzetközi bírálatok kapcsán mindig – gyakran teljes joggal – kettős mércét emlegető kormánypártok maguk is mennyire használják ugyanezt. A plakáttörvény megüti azt a szintet, amiért megéri nyáron is bemenni a parlamentbe, a devizahitelesek viszont nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 18. 10:00
OOOOMNOOOO
Mindjárt
2017. augusztus 18. 09:38
A plakáttörvény megüti azt a szintet amikor a felcsúti maffia bevezeti a diktatúrát mert retteg azoktól a plakátoktól amik figyelmeztetik a magyar emberek a felcsúti maffia nemzet-pusztító korrupciójára, féktelen lopkodására. Nem ez a első eset amikor a dictator retteg az igazságtól és betiltja.
balbako_
2017. augusztus 18. 09:21
Az egyik tényleges probléma a másik szarrágás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!