„Lássuk be, világviszonylatban nem a legjobb a magyar közoktatás minősége, még mindig kevesebben szereznek versenyképes tudást, mint az elvárható lenne, sokan morzsolódnak le anélkül, hogy bármiféle tudást szereznének. A pedagógusfizetések még mindig elmaradnak attól a szinttől, ami elfogadható egy ilyen áldozatos munkát követelő területen, és sok vetemedett ablakon süvít be a szél, amikor igazán ősziesre fordul az idő. De azt állítani, hogy az utóbbi időben semmi nem történt annak érdekében, hogy a helyzet javuljon, olyan gazemberség, ami vetekszik azzal, mintha valaki azt állítaná, hogy minden nagyon szép és minden nagyon jó. E gazemberség mozgatórugója egyébként nem más, mint az élet minden területén dúló súlyos világnézeti harc, ami kegyetlenül szakítja ketté a magyar társadalmat a nevelés-oktatás tekintetében is.
(...)