Grátz Endre: „halálügyésztől” brókerbotrányig

„A mindössze 25 éves Grátz az északnyugat-dunántúli megtorlás emblematikus pereiben kapott főszerepet. A frissdiplomás, igencsak keveset futott ügyész nagy elánnal vetette magát a vádhatósági munkába és rögtön a korszak kiemelt – ugyanis az »ellenforradalmi« narratívát bizonyítani hivatott – konstrukciós perében kapott főszerepet. Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári mészárlást követő népítélettel kapcsolatos eljárásról van szó: a megtorlógépezet működtetői ezzel akarták alátámasztani a »fasiszta és lumpen elemek« 1956-os lincseléséről szóló koholmányukat, amely évtizedekig a kádári propaganda fő csapásiránya lett. Nem volt tehát mindegy, kire bízzák a vád képviseletét! A sortűzben több mint százan haltak meg, a tettesek közül három főn vett halálos elégtételt a tömeg.

A mosonmagyaróvári határőrlaktanya előtti sortűz és a bent történt népítélet ügyében a Gyepes István vezette tanács 1957. június 10-én hozott ítéletet. A Győrben lefolytatott tárgyaláson Grátz hat vádlottra kért (és kapott) halálbüntetést – miután ezzel bekerült az egy ügyben legtöbb legsúlyosabb ítélet kiszabását követelő ügyészek közé, kiérdemelte a »halálügyész« nevet. Az év végén a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumán, Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezetésével megtartott másodfokú tárgyaláson a helybenhagyott büntetések még egy halálos ítélettel szaporodtak. Az 1957 utolsó napján és 1958. január idusán végrehajtott összesen hét halálos ítélet közül a közvéleményben kettő maradt meg legélesebben: Földes Gábor színpadi rendezőé és Gulyás Lajos református lelkészé. Rajtuk kívül a győri forradalomban való részvételéért ölték meg Tihanyi Árpád tanárt, Kiss Antal fűtőt, Weintráger László segédmunkást, valamint Cziffrik Lajos és Zsigmond Imre földműveseket. A halálukat törvényesítő Ledényi-tanács rajtuk kívül még húsz forradalmárt küldött bitófára, amellyel a kádári megtorlás legtöbb halálos ítéletét hozó hadbírája lett.”