Az ellenzék és Orbán revíziós politikája

„A második világháború óta konszenzus van a kontinensen abban, hogy a határok változtatása nem vethető fel. (A Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásakor csak szövetségi államok belső határai váltak külsőkké, de a korábbi külső és belső határok sehol sem módosultak.) Ilyen helyzetben az a kérdés, hogy megjelenik-e olyan erős hatalom az európai politikában, amely szemben áll ezzel a konszenzussal, ahogy az első világháború után Németország volt érdekelt a versailles-i rendszer felszámolásában. Hetven évig nem volt, most azonban megjelent ilyen hatalom: a putyini orosz állam. A Szovjetunió felbomlásával elkülönült államalakulatként létrejött Oroszországi Föderáció fennállásának első két évtizedében adottnak tekintették az egykori szovjet tagállamok különválását és az azokat elválasztó határokat. Putyin azonban »geopolitikai katasztrófának« tekinti a Szovjetunió felbomlását, oroszok millióinak az orosz határokon kívül rekedését. A Krím annektálása és a Donyec-medence elszakítása Ukrajnától jelzi: a putyini orosz állam kész katonai erővel is fellépni a határok megváltoztatásáért. Donald Tusktól lehet tudni, hogy Putyin felajánlott egykor Lengyelországhoz tartó ukrán területeket Lengyelországnak. Hogy tett-e hasonló ajánlatot Orbánnak is, azt csak ők ketten tudják. Orbán kitüntetett kapcsolata Putyinnal egyebek mellett azzal is magyarázható, hogy egy magyar revíziós politikának a mai Európában a putyini orosz hatalom lehet az egyedüli támasza. Ráadásul ugyanúgy, ahogy a két világháború közötti magyar állam vezetői szellemi és lelki rokonságot érezhettek a tengelyhataImak parancsuralmi berendezkedésével, Orbánékat is valósággal lenyűgözi a putyini orosz állam autoriter volta. A határrevíziónak rövidtávon nyilván semmi realitása, de Orbán – ezt eddig is láthattuk – mindig hosszabb távra gondolkodik. Nem véletlenül mondta, hogy alaptörvényével és sarkalatos törvényeivel évtizedekre határozta meg a magyar politika irányát. És azzal is, ahogy puha irredentizmusa körül szinte konszenzust ért el a magyar pártpolitikában.”