„Miközben a ballib oldal egy Mariana-árok méretű hazugságspirálban vergődve harsogja a – szerinte – tutit, aközben mindenki mást, aki vitába száll a baromságaikkal/hazugságaikkal, a szólásszabadság iránti hallatlan tolerancia jegyében lenáciz, leagymosottaz, leembertelenez, legyűlöletkeltőz és mintegy mellékesen kiátkoz az emberiség szobatisztaságra szoktatott részéből. E sorok szerzője rengetegszer találkozott már azzal a majd minden – a zsohárzsuzsai bullshitet némi szkepszissel fogadó ember által ismert jelenséggel, – hogy mikor a szíriai egyetemi tanárok, magfizikusok és emberi jogi aktivisták, valamint a nők s gyermekek teljesen nyilvánvaló hiányára hívta fel liberális ismerősei figyelmét, akkor habzó szájakkal, ijesztően ökölbe szorult fejekkel és fülsiketítően csikorgó fogakkal találkozott. Ezen tünetegyüttesek néha Orbánozással, olimpiázással, – régebben lélegeztetőgépezéssel, ma »cétézéssel« – és a »hol marad az emberség« gyakori ismételgetésével súlyosbodtak.
Pedig a nyilvánvaló hazugságok megcáfolása még egyáltalán nem biztos, hogy a cáfoló rejtett náci hajlamára való bizonyítékok. Továbbmegyek. Biztos hogy nem azok. Még tovább megyek. Az, hogy nagyjából másfél éve a Zsohárok, Bedék, Paprikakingák és a sok megszámlálhatatlan un. NGO-k ezekkel a hazugságokkal kezdték megdolgozni az erre alkalmas, többségében – szerintem – jó szándékú civilt, az ami nagyon komoly kérdéseket vet fel. A jó szándékú civilt ez esetben azokra az emberekre használtam, akik valóban azok: nem megélhetésileg, hanem valós érzéstől vezérelve jártak Szegedre és a Keletibe a migránsokat megsegíteni. Persze a helyzet azóta pont úgy változott, mint amikor az élelmes ámde az igazmondással és az eredetvizsgával semminemű közösséget felvállalni nem akaró autónepper elad egyik barátunknak egy totálkárból feltámasztott roncsot, azonban az átvert cimboránk nemhogy nem hajlandó tudomást venni a pofátlan biznisz tényéről, de minél többször áll meg alatta a hamvaiból »újravarázsolt« gépezet, ő annál dacosabban dicséri a remek vételt.”