A nők lázadása

„Az elmúlt egy-két évtizedben, akárhová nézünk, nőket látunk az önjobbító egyesületekben, a jógaórákon, de a férfiasnak mondott sportkörökben is sokszor már többen vannak, hogy az egyetemi előadótermeket ne is említsük. Ők azok is, akiknek még gyereknevelés mellett is jut idejük plusz egy nyelvet megtanulni, még egy diplomát szerezni, sőt ezen túl, micsoda luxus, olvasni is. Íme a teljes fegyverzet. Kill Bill, vendetta, süti előtt, vasárnap délután.

Tekintve, hogy a magyar férfi önbecsülését és egészségi állapotát megannyi történelmi trauma, megfelelési kényszer, a kenyérkeresőt felőrlő gazdasági irracionalitás kezdte ki az elmúlt évtizedekben, kollektív megrugdosása olcsó fogás lenne itt. Ám annyi legalábbis elmondható: a magyar férfitársadalom jelentős része nem tud mit kezdeni azzal, hogy a magyar nő helyet követel magának a magyar nap alatt.

Kórképe az értetlenségnek, hogy a vak komondoros, fiúkollégiumi mentalitás a parlamenti ülésteremben is megjelent – annyira, hogy egyes képviselőnők kénytelenek voltak a nyilvánosság előtt is szóvá tenni a külvárosi kocsmákra jellemző csujogatásokat és beszólásokat. Mindezek után azon sem lennék meglepve, ha a bizonytalan szavazók óriásira nőtt táborában többségben lennének a nők. Mégis, ebből az erjedő elégedetlenségből még egyetlen magyar politikai erő sem akart vagy tudott meríteni.

A lányt földre rántó fotós végül bocsánatot kért. Elkésett. Ám ez nem csupán az ő késedelme. Ez magyar késedelem. Ezek a nők túl régen állnak itt a tömegben dacosan, egyedül – az árnyékból kilépve. És egyre dühösebbek.”