Melegfelvonulás hideg fejjel, 3. rész: provokáció-e a Budapest Pride? (és baj-e, ha az?)

2017. július 04. 13:39

Provokálni egyébként szerintem alapvetően a gyenge embereket lehet.

2017. július 04. 13:39
Tomanovics Gergely
Tomanovics blog

„A Pride minden nyáron a közbeszéd központi témájává teszi az LMBT-ügyet, a körülötte kialakuló viták pedig segíthetnek abban, hogy idővel sikerüljön közös nevezőre jutnunk.

Azon persze vitatkozhatunk, hogy hol a határ, meddig mehetünk el a provokációban. Nekem például a Pride-on látható nagy-Magyarországra rajzolt árpádsávos péniszes »nemzeti érzelmű faszszopók« transzparens már kicsit sok, még akkor is, ha tudom, hogy mit akar kifigurázni. Túlzásnak gondolom, ha valaki ezen megsértődik, de belátom, hogy kontraproduktív, fölösleges támadási felület és muníció a Pride ellenzőinek, aminek semmiféle pozitív üzenete, vagy elgondolkodtató értelmezési lehetősége nincs - erre érdemes odafigyelni.

Provokálni egyébként szerintem alapvetően a gyenge embereket lehet. Ahogy már a poszt elején linkelt korábbi írásaimban is hosszasan kifejtettem: régen én is közéjük tartoztam, és nagyon örülök, hogy a provokáció hatására szép lassan megváltozott a véleményem - én vagyok tehát az élő példa arra, hogy érdemes. :)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2017. július 05. 16:33
"Provokálni egyébként szerintem alapvetően a gyenge embereket lehet." Te meg hol éltél eddig? Még az óvodában is pofán vágják az örökösen provokáló gyerekeket. Attól nem gyenge valaki, ha a kis köcsög provokátort helyre teszi. Csak mi vagyunk gyengék, mert hagyjuk, hogy mindenféle barmok balhézzanak velünk szemben, következmény nélkül.
TMATMA
2017. július 04. 23:00
„Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.” Máté apostol evangéliuma: 18,7
táltos
2017. július 04. 22:01
A provokációnak elég gyakran pofon a következménye.
Boogie85
2017. július 04. 21:38
"Provokálni egyébként szerintem alapvetően a gyenge embereket lehet." A gyenge emberek kik? Gyerekek? A soha felnőtté válók, vagyis gyermektelen nagykorúak ? Szellemi fogyatékkal élők? Szerintem őket befolyásolni lehet, és pont nem provokálni. Provokálni azokat lehet, akiknek veszteni valója van a provokáció tárgya miatt, ezek a gyermekeit védő erős felnőttek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!