Már nem is a fejkendőről vitatkoznak, csak a méretéről

2017. július 03. 10:45

Korszakalkotó vita bontakozott ki a fejkendőviselésről egy angliai középiskolában.

2017. július 03. 10:45
Sztankóczy András
Heti Válasz

„Korszakalkotó vita bontakozott ki a fejkendőviselésről az angliai Burnley egyik középiskolájában. Az ilyen viták eddig ugye általában arról szóltak, hogy betiltsák vagy engedélyezzék a muszlim viseletet, illetve arról, hogy mi az, ami még nem lépi át a többségi társadalom ingerküszöbét. Mondjuk a fejkendő még mehet, az arcot eltakaró nikáb már nem. Szerencsére azonban a Sir John Thursby Community College-ban (amely remélhetőleg nem sokáig viseli ezt a gusztustalanul fehér férfi csengésű nevet) már túl vannak a különböző kultúrák összecsiszolódásának ezen a gyermekbetegségein. Az iskola vezetése ugyanis abban akart úttörő lenni, hogy igazi brit tanintézményhez méltóan egyenruhásítsa a fejkendőt.

A hírnek innentől úgy kéne folytatódnia, hogy az intézmény rasszista és muszlimofób támadások célpontjává vált, mert sajnos még mindig tele van Európa olyan bigottakkal, akik az ilyen természetes és nagyvonalú gesztusokat az iszlám térhódítás előtti behódolásnak tekintik. De nem: a felháborodás ugyanis a város és az iskola muszlim szülői felől érkezett, akik azt kifogásolták, hogy a tervezett egyenfejkendő túl ledér. Vagyis nem elég nagy. Nem takar eleget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. július 03. 11:43
Az anyukák mellesleg tudnak angolul? Úgy tudom, volt már rá terv, hogy az évtizedek óta Nagy-Britanniában dekkoló muszlim nőket levizsgáztatják angolból, mert évtizedek óta arra nem vették még a fáradságot, hogy legalább a nyelvet megtanulják; aki nem hajlandó megtanulni angolul, azt hazazavarják, mert az ilyen vérostoba és lusta nők a muszlim megszállottság háttérbázisai, melegágyai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!