Szeretett feleim, hagyjátok békén a Pride-ot!

A Pride közeledtével látványosan megszaporodnak az azt elutasító bejegyzések, nyilatkozatok, cikkek. 

És mivel idén először Kolozsváron is engedélyezte a – gyakran hihetetlenül kétszínű – városvezetés a melegek felvonulását, úgy érzem ideje ezt a dolgot keresztény-konzervatív-kisebbségi magyar oldalról is megvédeni.

Kolozsvári magyarként könnyű dolgom van az állásfoglalást tekintve. De ne szaladjunk ennyire előre. 

A nemzeti összetartozás buzijai

Én teljesen azonosulok a mostani kormány nemzetpolitikájával. Éppen ideje volt kimondani, hogy a jóérzésű magyar emberek közösségének és a magyar államnak minden magyar ugyan olyan fontos. Ideje volt kimondani, hogy többet a legkisebbet sem hagyjuk magunk közül bántani, hogy minden magyar számíthat a nemzeti szolidaritásra, hogy a jövőnket közösen tervezgetjük.( A közös múlt, a közös örökség elszakíthatatlan köteléket képez minden magyar között.)

Na de hogy jönnek ide a melegek? Hát éppen úgy, mint bármely magyar (származási alapon; ezt hívják faji romantikának.)

Én számos magyarországi meleg embert ismerek, akik számára evidencia, hogy kiállnak a határon túli magyar törekvések mellett. Számukra magától értetődő, hogy kifejezik szolidaritásukat a néha szorult helyzetben élő nemzettársaik felé. Felvonulnak a székelyek jogait védve, vitáznak az érdekünkben, adományt küldenek a rászorulóknak. A magyarságukat egészségesen, normálisan élik meg. Számukra az anyaországi és a külhoni magyarság is fontos, szeretik a nemzetüket és a hazájukat. De hát miért is ne szeretnék? Mert melegek? 

Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, csak viszonozni a szolidaritást. Világossá tenni, hogy mikor a meleg magyaroknak van szükségük bátorításra és kiállásra, akkor nem fordítunk hátat. Mi, határon túli magyarok pedig különösen nem kellene forgolódjunk. Ismerős a helyzetük. Nem jó érzés átélni, amikor számíthatsz a tieidre, sőt sok esetben ellenséges viszonyulással találkozol a részükről. Nem jó érzés „titokban élni”. 

Nem lehet elvárni, hogy a magyar társadalom egy jelentékeny hányada a nemzethez tartozás élményét úgy élje meg, hogy ők a maximumot adják esetenként, de tőlük – szexuális szokásai miatt –  alapjogokat szeretnének megvonni a nemzet serény védelmezői. Azt szeretnék, ha nem lennének, vagy legalábbis nem látszanának. 

Itt az ideje elengedni ezt a Pride-ellenes dolgot. Jófejnek lenni ebben az esetben ingyen van, ennek nincsenek vesztesei, költségei. Ha pedig majd jól ide édesedtek a nemzeti oldalhoz, akkor már késő lesz nekik minden. Akkor majd megtudják, hogy nekünk, nemzetieknek sem könnyű, a sok világfájdalom cipelgetése mind ránk hárul. 

Jó, jó a nemzet az ok, de mit szól az Isten?

Isten a szeretet. Ez tény. Isten mindenkit szeret, naná, hogy a melegeket is. Ilyen Ő. 

A tökéletes Isten szemszögéből mi mind kegyelemre, segítségre és jókora jóindulatra szorulunk. Hogy Isten mit gondol a melegekről, azt nem tudjuk, még nem mondta, de hogy szereti őket, az tuti. Senki nem esik kedvezőbb megítélés alá csak azért, mert heteró.

A vallási alapú meleg-kritikával pedig van egy óriási baj. Azt az érzetet keltii a teológiailag kevéssé képzett az emberben, hogy Isten és az egyház utálja a melegeket. Ezzel az érzéssel sok meleget sikerül elvadítani Istentől és az egyháztól. Ki vállalja annak a felelősségét, hogy miként alakul ezeknek az embereknek az istenkapcsolata a frankó propaganda hatására? Komolyan gondoljátok, hogy a buziság bűn? Akkor pedig nem jó ötlet a kegyelem leghatékonyabb forrásától, az egyháztól elkergetni őket!

Szeretett feleim, hagyjátok békén a Pride-ot, nincs azzal semmi nagy baj, nem veszélyezteti a családot, a nemzetet, az egyházat, semmit. A családok létét az életöröm hiánya veszélyezteti; az vállal ugyanis családot, akiben van életöröm. Ne nehezítsük egymás életét feleslegesen. A farizeusok is ezt tették, aztán meg is kapták a magukét. 

Na de mi van ezzel a Kolozsvári vonulással?

Semmi, volt, támogattan, nem mentem ki. A nagyjából 800 felvonulót sikerült félre eső helyre száműzni, míg a magyargyűlöletről is ismert Új Jobboldal 50 szimpatizánsa a frekventált Bocskai téren – szerintük Avram Iancu tér – vonulhatott és adhatott hangot nézeteinek. Ezekkel az emberekkel semmilyen közös értékünk nincs, nem is az ő pártjukon állunk. Én persze Torockón élvezem a jó időt és a Double Rise Fesztivált. Pedig a rendőri túlkapással színesített kolozsvári Pride izgalmasan zajlott, de Torockóval nem vehette fel a versenyt.

Igen, az erdélyi magyarok között is vannak melegek. Ismerek is jó néhányat; jó magyar emberek mind. De talán nem is ez a legfontosabb. Én mint kisebbségi, nem tehetem meg – legalábbis nem lenne ízléses – hogy gáncsoljam egy másik kisebbség megnyilvánulási szándékát. Az ő szabadságuk a mi mozgásterünket is bővíti, minket is szabadabbá tesz. Nem hiszem, hogy a román társadalomban csoda történt, nyitottabbak lettek, a melegparádé engedélyezése inkább kényszerűségből esett meg. De a melegek sikere jó példa arra, hogy erős társadalmi ellenálláson is át lehet vinni az akaratunkat, ha sokat dolgozunk. 

Nem kell szeretni a melegeket, csak tudomásul kell venni, hogy vannak és a mieink ők is; nem kell egyetérteni az életmódjukkal, de el kell fogadni, hogy nekik is vannak állampolgári jogaik. Az alól persze felmentésünk van, hogy kötelező jelleggel, automatikusan szeretnünk kelljen minden meleget. Attól, hogy valaki meleg, még simán lehet utálni is akár. 

Azt hiszem, most a melegek, a Pride szervezőinek a térfelén pattog a labda. Az ő felelősségük, hogy a nemzeti érzést sértő, az egyházat gyalázó megnyilvánulásokra ne kerülhessen sor. A papi ruhát olyan emberek hordták, mint Márton Áron és Apor Vilmos; nem szeretjük, ha azt gúny tárgyává teszik. Ami a melegházasságot illeti: a polgári házasság engedélyezését társadalmi vita kell megelőzze, ezt a meccset a társadalmi többséggel és a kormánnyal kell megvívni, de az nem lehetetlen.  Ami az egyházi áldást illeti, ott komolyabb az ügy. Az teológiai kérdés, azt sem lehet kikényszeríteni. Talán a türelem erényét a meleg közösség is gyakorolhatja.