Taroltak a magyar egyetemek a neves nemzetközi ranglistán, és ez nem véletlen
A pár éve bekövetkezett versenyképességi fordulatról kérdeztük a felsőoktatásért is felelős szakállamtitkárt.
Aki bejut, annak is keményen kell dolgoznia, hogy végül megszerezze a diplomát.
„Ma reggelre minden érettségiző középiskolás tudja már, mire volt elég az elmúlt pár hónap, áttételesen az elmúlt tizenkét év teljesítménye. A felvételi ponthatárok meghúzása lezár egy korszakot az életükben, és megnyit egy egészen másikat: azt, amelyikben ki kell lépni abból a biztonságos és ismert világból, ahol eddig töltötték az életüket. Ez a lépés nem kevés vesződséggel, bizonytalansággal és erőfeszítéssel jár – és ezeket a gondokat a legtöbb esetben nem a tanulás nehézségei okozzák.
(...)
Lapunknak Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke július elején elmondta, általános a felháborodás az alacsony egyetemi ösztöndíjak miatt, amit tíz éve nem emelt a mindenkori kormányzat, tehát még az infláció által okozott értékcsökkenést sem korrigálták. Az is kiderült, hogy egy 4,5-es átlagot teljesítő diáknak hozzávetőleg átlagosan 13 ezer forintnyi tanulmányi ösztöndíj jut egy hónapra. Ehhez hozzájöhet még persze a szociális alapon járó támogatás, illetve az otthoni apanázs – ha telik ilyenre –, na és az, amit a tanulás mellett munkából tud összeszedni a hallgató. Gulyás Tibor egészen egyértelműen fogalmaz: szerintük »Magyarország kormánya számára nem fontosak a felsőoktatási hallgatók, és nem érdekes, hogy milyen körülmények között töltik mindennapjaikat«.
Mintha tényleg nem lenne fontos: a felsőoktatásban tanuló hallgatók száma a 2000/2001-es évhez képest több mint 50 ezerrel csökkent, 2010/2011-hez képest pedig 74 ezer fő a mínusz. A gimnáziumok számának csökkentésére irányuló törekvésekkel, a szakképzés erőltetésével még alacsonyabb lehet ez a szám a jövőben, miközben a fentiekből is látszik: aki bejut, annak is keményen kell dolgoznia, hogy végül megszerezze a diplomát.”