Netanjahu és Orbán – Egy elhanyagolt dimenzió

2017. július 18. 14:39

Nem arról van tehát szó, hogy az izraeli politika érzéketlen az Orbán-féle, antiszemitizmust is felhasználó, ellenségkereső propagandára. Arról van szó, hogy Európában sajnos csak rossz és rosszabb között lehet választani, és úgy tűnik, a nyugati, progresszív antiszemitizmus ma nagyobb veszélyt jelent, mint a hagyományos közép-kelet-európai.

2017. július 18. 14:39
Gadó János
Szombat

„A kezdődő Netanjahu látogatás, a két politikus párhuzamba állítása hirtelen felszította az Izraellel és a zsidókkal kapcsolatos érzelmeket: megvédi-e Netanjahu a magyar zsidókat Orbán »antiszemitizmusa« ellenében? Cserbenhagyást jelent-e, ha Orbánnal együttműködőnek mutatkozik? A baloldali sajtó egy része hirtelen igen kritikus lett a Netanjahu vezette Izraellel szemben, a jobboldali sajtó egy rész nagyon is megértő. A magyar zsidó honlapokon sosem látott dühvel estek egymásnak Netanjahu bírálói és védelmezői. A  zsidó világban szinte példátlan módon egy ország zsidó közösségének hivatalos vezetője nyíltan bírálta az országba látogató izraeli kormányfőt. Ám amikor az izraeli miniszterelnök a V4 országokkal tárgyal, akkor nem utolsó sorban e kétféle zsidóellenesség között egyensúlyozik.

Izrael szempontjából jelenleg Kelet-Közép-Európa old style antiszemitizmusa tűnik a kisebb veszélynek, mert elavult, mert nincs akkora utánpótlása, mert a magyaron kívül nincs számottevő zsidó közösség a térségben, amelyet ez a politika veszélybe sodorhatna. A nyugat-európai progresszív antiszemitizmus viszont virulens, mert az emberjogi/kisebbségvédő nyelvezet ma domináns, s ezen a nyelven ma gyakorlatilag minden gyűlölködést igazolni lehet. (Lásd pl. a nyugati haladó média izraeli »népirtásról«, »genocídiumról« delirált vízióit és az ezt követő hisztériát a 2001-es Intifáda heteiben.) Ez a fajta progresszív, Amerika-ellenes, az iszlámban – nyugat-ellenes alapon – szövetségest látó, baloldali antiszemitizmus ma világviszonylatban domináns és súlyosan veszélyezteti a nyugat-európai zsidó közösségeket, amint azt a franciaországi, belgiumi gyilkos merényletek sora mutatja. (...)

Nem arról van tehát szó, hogy az izraeli politika érzéketlen az Orbán-féle, antiszemitizmust is felhasználó, ellenségkereső propagandára. Arról van szó, hogy Európában sajnos csak rossz és rosszabb között lehet választani és úgy tűnik, a nyugati, progresszív antiszemitizmus (vagyis az anticionizmus) ma nagyobb veszélyt jelent, mint a hagyományos közép-kelet-európai. Az előbbi a fősodrú, mélységes hit táplálja és az egész világon elterjedt (lásd az Izraelt elítélő ENSZ-határozatok tömkelegét), és sok helyütt szövetségben áll a nyugat-ellenes iszlám valamilyen formájával. Utóbbiból hiányzik a fanatikus hit, inkább pragmatikus-cinikus, rövidtávú haszonszerzés motiválja és egyfajta zárványként működik (noha Orbán próbálja nyugat-ellenes sérelmi politikáját nemzetközi méretekben is terjeszteni).

Amikor a magyar zsidók képviselői és a magyar baloldal, teljes joggal, sérelmezik az elfogadhatatlan orbáni megnyilvánulásokat, ezt a dimenziót mintha szem elől tévesztenék. Ők az antifasizmust várják el Netanjahutól. Elfelejtik, amit pedig 1989 előtt tudtak, (lásd a szovjet példát), hogy antifasiszta alapon is lehet antiszemitának lenni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. július 20. 06:23
Lehet Bokros Lalyos nyugdíjfelező egy progresszív antiszemita volt?
Peter8811
2017. július 20. 06:20
Ma már a szombat is egy elhanyagolt dimenzió.
vizesnyolcas
2017. július 18. 21:19
"A nyugat-európai progresszív antiszemitizmus viszont virulens, mert az emberjogi/kisebbségvédő nyelvezet ma domináns, s ezen a nyelven ma gyakorlatilag minden gyűlölködést igazolni lehet. (Lásd pl. a nyugati haladó média izraeli »népirtásról«, »genocídiumról« delirált vízióit és az ezt követő hisztériát a 2001-es Intifáda heteiben.) " Meg lásd például, ...szd meg, a magyar határra épült kerítés, meg terrorkvóta elutasítása miatti hisztériát. Gondolom, hogy az viszont teljesen rendben van a szerző szerint; meg aki Sorost támadja, az ugye akkor is antiszemita, ha az "izraeli »népirtásról«, »genocídiumról« delirálók" is Soros támogatottjai.
Kanóc
2017. július 18. 20:14
Az antiszemitizmus ötven árnyalata. Kínzó kérdés : mi NEM antiszemitizmus???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!