A következetes Donald Trump

„Trump a »maximális nyomás és együttműködés« nevű új stratégia keretében Hszi Csin-ping elnöknél lobbizott, hogy Kína vonja meg az észak-koreai rezsimtől a gazdasági és politikai támogatást. Ha ezen a téren Peking nem »teljesít« rövid időn belül, az elnök nem fogja tovább halogatni a Kínával szembeni erőteljes gazdasági fellépést. Borítékolható a kínai exportőrökkel szembeni dömpingellenes jogi szankciók washingtoni konjunktúrája is. Az amerikai elnök azonban nem építhet csupán Kínára, melynek jelentős különérdekei vannak Észak-Koreában. Valószínűleg saját kezdeményezésre és közvetlen tárgyalásra lesz szüksége Kim Dzsongun elnökkel, aki semmi másra nem vágyik jobban, mint erre. Már közölte is, hogy megfelelő körülmények mellett »megtiszteltetésnek venné«, ha találkozhatna az észak-koreai vezetővel. Ez lehet Trump első önálló »big deal«-je a világpolitikában, mivel eddig csupán Obama külpolitikai vívmányainak visszacsinálásában jeleskedett.

Az amerikai a választási kampányban túláradóan beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökről, akivel »megegyezésre és jó üzletek kötésére« törekszik majd a terrorizmus, az Iszlám Állam megsemmisítése és a szíriai válság megoldásának terén.

Cserébe felmerült a Moszkva ellen érvényben lévő gazdasági szankciók feloldása. Ez azonban nem következett be, mivel az amerikai választásokba történő állítólagos orosz beavatkozás, a csúcsra járatott Russiagate miatt hidegháborús szintre szökött fel az oroszfóbia Washingtonban.

Pedig Henry Kissinger figyelmeztetett: »Putyin démonizálása nem lehet Amerika stratégiája. Oroszországra nem úgy kell tekinteni, mint az Egyesült Államokat fenyegető legnagyobb veszélyre, hanem mint az új globális egyensúly fontos elemére.« Ám a felbolydult Washingtonban még Kissingerre is kevesen hallgatnak, ha Oroszországról van szó. Amíg a Russiagate tart, Trump béna kacsa marad az amerikai–orosz viszonyban. Márpedig a szenátusban nagy fölénnyel megszavazott, Moszkva elleni újabb szankciók nem a megoldás felé mutatnak.”