„A migránsok befogadásának nincs felső határa és nem is lesz, jelentette ki éppen a minap Angela Merkel, a másik sírásó, a maga bűntársa. S miközben nincs felső határ, maguk napról napra ostobább, hülyébb, és persze egymásnak ellentmondó ötletekkel állnak elő, teszik ezt pedig azért, mert némi önvédelmi reflex azért szorult magukba, és látják, érzik, olvassák, a képük elé rakják naponta a kutatásokat, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az európai polgároknak mélységesen elegük van a migránsokból éppúgy, mint a maguk hülye, aljas, becstelen és önsorsrontó politikájából.
Éppen ezért maguk olyanok, mint a viccbéli rabbi, akit felkeres a Kohn, hogy döglenek a libái. – Itass velük ecetet, az jó lesz. Kohn visszamegy egy hét múlva: – Rabbi, a libák még mindig döglenek… – Etess velük kenyérhajat, az jó lesz. Kohn egy hét múlva ismét elmegy a rabbihoz. – Rabbi, megdöglött az összes libám. – A francba! Pedig még mennyi jó ötletem lett volna! Na, ezek maguk! Tele vannak jó ötletekkel, a cselekvés, a válságmenedzselés és válságkezelés látszatát keltik, miközben valójában nem csinálnak semmit, csak hülyeségeket beszélnek és saját magukat köpik szembe nap mint nap. Most éppen azt tanácsolják az olaszoknak, zárják zárt táborokba a migránsokat, nehogy elszökjenek, mielőtt elbírálják a kérelmüket. Maguk egy évvel ezelőtt bennünket kötelezettségszegési eljárással fenyegettek, ha nem engedjük ki a migránsokat a zárt táborokból.