„A csodafegyver valamiféle árnyékkormány felállítása lenne, amelyben politikusok mutatóban sem kapnának szerepet. A liberális tanácsadók, illetve a Deák-körösök főztjét Botka a napokban próbálta beadagolni párttársainak egy »csapatépítő tréningen«, amelynek helyszíne egy szegedi halászcsárda volt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt elnökségének és parlamenti frakciójának tagjait, valamint a megyei elnököket hívta meg a szegedi halászlére, nyilván annak apropóján is, hogy megjelölje, merre van az előre. A szálka azonban megakadhatott némelyek torkán, amikor Botka arról kezdett beszélni, hogy a »kiszivárogtatók« nevét és képét maga fogja közszemlére tenni, ha az illetők nem fejezik be a kibeszélést, az ő lejáratását.
Azóta a történetet megpróbálták a párton belül cáfolni, azt sugallva, minden rendben van a szocialistáknál, felsorakoztak a miniszterelnök-jelölt és programja mögé. »Orbán egy egységes MSZP-vel kell szembenézzen«, mondta például a párt egyik meghatározó politikusa, Molnár Zsolt, sőt a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke azt is hozzátette, »Wellington tábornok hadai készek a csatára, az egyetlen kérdés az maradt, vajon kik lesznek a szövetségesek«.