Ha lenne politikusoknak, bemennék a Való Világba

2017. június 03. 09:30

A Jobbik a kezdetek kezdetén egy radikális, fiatalos, tabudöntögető, sokszor a határokat jócskán túllépő politikai közösség volt. De akkor is őszinte volt. Ma egy nemzeti néppárt. És most is őszinte. Interjú.

2017. június 03. 09:30
Vona Gábor
Azonnali.hu

A beszélgetés során előkerült egy sor olyan téma, amiben a Jobbik visszavett a korábbi radikális lendületből. Mondhatjuk, hogy a radikalizmus és a szélsőjobboldaliság csak egy politikai termék volt?

Hú, ezt valaki már mondta.

Török Gábor mondta.

Török Gábor mondta? De a válasz: nem. Sokan úgy tekintenek most rám, mint egy opportunista politikai vállalkozóra, aki réseket keres a közéletben, és azokat próbálja betölteni. Én úgy éltem meg mindezt, ami a Jobbik körül zajlott, mint ennek a közösségnek és benne saját magamnak a politikai fejlődését. Amit mi megtettünk, azt vállaljuk, még akkor is, ha ma már nem is értünk vele egyet teljesen. De sem akkor, sem most nem politikai termékeket gyártottunk, hanem vezet bennünket egy őszinte szándék ennek az országnak a jobbá tételére.

Ebben a kontinuitást az adja, hogy a Jobbik minden magyar embert akar képviselni, és olyanokat akar egy közösségbe összefogni, akik a hazájukért hajlandók áldozatokat is hozni: akik nem kivenni akarnak ebből a közösségből, hanem beletenni. A Jobbik a kezdetek kezdetén egy radikális, fiatalos, tabudöntögető, sokszor a határokat jócskán túllépő politikai közösség volt. De akkor is őszinte volt. Ma egy nemzeti néppárt. És most is őszinte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. június 05. 11:03
Hiteltelen politikus lettél, Vona!
írmag
2017. június 04. 21:15
Törököt fogtál, de nem enged? Csak szólok a jobb kezeddel a balt szorítod! Nálad ez már gyógyulás!
Morgen
2017. június 04. 13:01
Ja! Cuki néppárt, nép nélkül! Kismacska füle, bal-lik tetszenek lenni!
Mindjárt
2017. június 04. 09:35
ORBÁN VIKTOR MAGYARORSZÁG LEGÁLSZENTEBB KÖPÖNYEGFORGATÓJA 2004. május 23. – A Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozat Országos Elnöksége mély megdöbbenéssel figyeli azt a politikai ámokfutást, köpönyegforgatást, amely 1990 óta jellemzi a Fidesz politikáját. Orbán Viktor pártja kipróbálta a magyar közéleti irányultság minden széljárását, amelyből az épp aktuális időben politikai tőkét kovácsolhatott. Kezdődik minden azzal, hogy Soros György kiválasztja a kellően befolyásolható, a haza elárulására kész ifjú titánjait, s összerendezi őket, mint a liberális internacionálét megtestesítő rendszerváltó erőt, amely az SZDSZ testvérpártja lesz. Az MDF hatalomra kerülése után lázadoznak a konzervativizmus ellen, majd '98-tól tovább viszik és folytatják az Antalli politikát, ami nem más: mint a paktumpolitika. 1992-ben a Fidesz frakció kivonul a parlamentből, amikor a képviselők egy perces néma felállással gyászolják Magyarország megcsonkítását, majd 10 évre rá a 2002-es választásokon a Fidesz hirtelen radikális erővé válik, és tüntetéseiken előkerülnek a Nagy-Magyarországos zászlók és a Székely Himnusz. A ’94-es választásokon a Fidesz, mint az SZDSZ segédcsapata indul, majd a hatalmas bukást követően újabb fordulatra kényszerülnek. Az Antall-kormány egykori ellenlábasai átveszik, és további hordozóivá válnak az Antalli örökségnek. Sorosék tervei alapján 1996-97-ben hogy-hogy nem, kettéválik az MDF, majd szétesik a KDNP-is, és a legkisebb parlamenti pártból, minden választás nélkül, a legnagyobb ellenzéki párt lesz. Most, 2004. május 23-án, azok az emberek mondanak beszédet a KDNP megalakulásának 60. évfordulóján, akiknek a párt halálát köszönheti. Wim van Velzen és Orbán Viktor, de a rendezvényen feltűnik még a KDNP eláruló Semjén Zsolt is, aki 2004. január 28-án, a Szabolcs-Szatmár megyei Lónyán együtt vadászott öt MSZP-s országgyűlési képviselővel. A liberális múlt, konzervatív, polgári erővé vedlett át. Ennek fényében szavazott meg a Fidesz egy nemzetgyilkos abortusz törvényt, és a kereszténység nevében járult hozzá a magyarokat érintő, jugoszláviai bombázáshoz. Ma, álszent módon követeli az EP szavazatok miatt a katonák hazahozatalát, de ne felejtsük el ki volt 1999-ben Magyarország miniszterelnöke, aki lelkesen kiszolgálta az amerikai bombázó repülő gépek igényeit. És most 2004-ben, itt van Orbán Viktor, aki méltán érdemelte ki a Magyarország legálszentebb köpönyegforgatója elnevezést. Orbán Viktor, és az általa vezetett Fidesz a nagy antikommunistasága után, most az MSZMP utódpártjával együtt, ismét középre húz, és hazaáruló törvényeikkel és paktumok sorával, a legnagyobb egyetértésben alakítják ki Magyarországon a kétpólusú egypártrendszert. A magát az egyetlen hiteles keresztény nemzeti erő letéteményesének nevező Fidesz, újabb hazudozó ámokfutásába kezdett. Gondoljunk például Orbán Viktor nevetséges kijelentésére, miszerint: „Egyetlen voksnak se szabadna elvesznie. Ezért nem érdemes azokra a közéleti szereplőkre szavazni, akiknél csak a kétsége is fennáll annak, vajon képesek lesznek e elérni a törvényben előírt 5%-os határt, mert az küszöböt el nem érő pártokra leadott voksok, csak gyengítik a keresztény, nemzeti vonalat, ami olyan erős, amilyen 1948 óta még sohasem volt.” S az is kérdés, miért tetszik ez a kijelentés annyira az Orbán Viktor lázban égő manipulált agyú embereknek, hogy a beszédben öt perces tapsszünet következik. Feltehető a kérdés: Vajon nem kívülről (New-York- Tel-Aviv- Brüsszel) gerjesztett taps ez? Vagy itt van például Vas megye, ahol az újabb bizonyítékot kapunk a „hiteles keresztény” nemzeti vonalról. A Fideszes többségű megyei közgyűlés, szombathelyi városvezetés elbocsátotta Bakay Kornél tudós régészprofesszort. Azt hinnénk, ilyen fokú aljasságra, csak az MSZP vetemedhet. De a tények makacs dolgok. Az imént felsoroltak fényében nem kérdés, a Fidesz is szabadkőműves, hazaáruló erő. (És szándékos köpönyegforgató! -tj) A nemzet és a keresztény fogalmakhoz semmi közük sincsen! A Fideszre adott szavazat egyenértékű az MSZP-re adott vokssal! És lehet, hogy Orbán Viktor „király” egyeseknek… De a király HAZUG és MEZTELEN!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!