Ha az érdeke úgy hozza, Orbán Viktor kivezeti az országot az Unióból

„Ön szerint – hiszen valamennyire mégis ismeri Orbán Viktort –, ha a miniszterelnök számára úgy merül fel a kérdés, hogy az ország hozzájut a jövőben is uniós pénzekhez, de ennek fejében részt kell vennie egy mélyebb integrációban – legyen az az európai ügyészség vagy éppen demokráciakritériumok vállalása –, akkor mit választana? Az integrációt vagy a perifériát?

Szerintem Orbán Viktor nem akar semmilyen kontrollt maga fölött, így inkább vállalná, hogy a perifériára sodródik az ország. Neki az a legfontosabb, hogy vezéri álmai megvalósítását minél szabadabban végezhesse. Kérdés, hányan vannak az országban, akik szerint ez a jó irány, és hányan, akik szerint nem helyes, ha az ország fejlődését egy ember víziója jelöli ki. Akik szerint olyan intézményrendszer kiépítésére van szükség, amely teret ad annak, hogy a legkülönbözőbb emberek konstruktívan keressék a saját céljaik megvalósítását. De a dolog lényege nem is ez.

Hanem mi?

Az, hogy az EU nem arról szól, hogy pénzt kapunk valahonnan, aminek fejében hajlandóak vagyunk elfogadni bizonyos szabályokat, hanem hogy tartozunk egy értékközösséghez, amely a demokratikus intézményrendszeren és a piaci versenyen alapul. Orbán Viktor ezt láthatóan nem fogadja el. Nem fogadja el, hogy a politikában hatalmi kontrollokra van szükség. Az EU-t nem közösségnek, hanem hatalmi játékai színterének látja. Ő nem az európai értékorientáció része. Az a kérdés, az ő víziójára a társadalom mekkora része vevő. Ha jövőre nem is, de a 2022-es választásokon biztosan ez lesz a fő kérdés.

Ön szerint miért változott meg ennyire Orbán Viktor viszonya az Európai Unióhoz? Két magyarázatot szoktam hallani. Az egyik szerint azért, mert a 2002-es választási vereséget követően formálisan végül nem ő léptette be az országot két évvel később, hanem Medgyessy Péter. A másik szerint 2010 után szeretett volna némi türelmet kérni Angela Merkeltől és José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől a gazdaság rendbetételére, de merev elutasításban volt része.

Az idő előrehaladtával Orbán Viktor egyre inkább a saját személyes céljai, víziói megvalósításaként tekint a politikára. Ebben biztosan valami sajátos módon definiált közjó megvalósítása is vezérli. Lehet, hogy a 2002-es év csalódásai az EU-hoz való viszonyán is változtattak, mint ahogy el tudom képzelni, és részben meg is tudom érteni, hogy 2010 után csalódott Merkelben és az unió vezetőiben. De egy államférfit mégiscsak távlatosabb gondolkodás jellemez. Ő közép-európai kormányfőként történelmi esélyt kapott arra, hogy a nyugati integráció felé vigye az országot, ezért indokolhatatlan és elfogadhatatlan, hogy most mégis ilyen piti és kicsinyes hatalmi játékokba kezd. Vagy ha a magyar társadalom nagy része azzal ért egyet, hogy a Nyugat hanyatlóban lévő, hipokrita, nem túl vonzó perspektíva, és a mi helyünk inkább Oroszország vagy Törökország mellett van, akkor sajnos ez van, de remélem, hogy nem ez a helyzet. Így számomra nem is az a kérdés, hogy Orbán Viktort személyes sérelmek vezérlik-e abban, hogy az európai iránytól eltérőbe vezeti az országot – bár az is elég súlyos ügy lenne, ha személyes indulatai irányítanák miniszterelnökként –, hanem hogy miért gondolja azt, hogy ez a politika jó az országnak.”