Hogyan kell és hogyan érdemes megváltoztatni a választási szabályokat?

2017. június 14. 14:43

A jövő évi választások előtt kikényszeríteni a választási rendszer átszabását nem csak valószerűtlen vállalkozás és – amennyiben az kimondottan a kormányváltást célozza meg – morálisan kifogásolható, de a demokrácia szempontjából kifejezetten káros is lehet.

2017. június 14. 14:43
Tálos Lőrinc
Reflektor

„Egy gondolatkísérlet erejéig tegyük fel, hogy nem eleve halvaszületett ötlet a választások előtt, ráadásul ellenzékből és nem kormányról megváltoztatni a választási szabályokat (pedig az), továbbá tegyük fel azt is, hogy a megváltoztatott szabályokat kormányváltás követi (ez meg nem törvényszerű). Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy az ilyen módon elért kormányváltást a választók jelentős része – a jelenlegi kormány hívei – nem tartják majd legitimnek. A hideg polgárháború ily módon esett fokozódása aligha nevezhető a demokrácia konszolidációjának. A jövő évi választások előtt kikényszeríteni a választási rendszer átszabását tehát nem csak valószerűtlen vállalkozás és – amennyiben az kimondottan a kormányváltást célozza meg – morálisan kifogásolható, de a demokrácia szempontjából kifejezetten káros is lehet. Igaz, ez a veszély igencsak elméleti, de nehezen hozható fel egy megvalósulása esetén káros ötlet mellett, hogy amúgy se működne, mert ez a két érv nem kioltja, hanem erősíti egymást: mindkettőből az következik, hogy talán el kéne engedni azt az ötletet.

Akkor mégis hogyan képzeli valaki a választási törvény megváltoztatását? Természetesen kormányról. Részben, mert hivatalban lévő kormány ellenében amúgy sem lehet. Részben, mert jelen állás szerint egy arányos, tisztán országos listás rendszerben is a Fidesz nyerne, legfeljebb kisebbségi kormányzásra kényszerülne. Azért is kormányról kell új választási törvényt hozni, mert egy előre meghirdetett választásitörvény-módosítással kormányra kerülni maga az a demokratikus megerősítés és felhatalmazás, amely a jelenleg érvényben lévő választási törvény mögül hiányzik. Egy programként, előre meghirdetett választási reform akár közelebb is vihet a kormányváltáshoz, hiszen aki csak arról beszél, hogy hogyan lehet leváltani a jelenlegit, az csak azokhoz szól, akik eleve le akarják. Aki viszont arról, hogy miért kell leváltani és milyen alternatívát tud felmutatni, az egy annál tágasabb körhöz. A Fideszt előbb le kell győzni és csak aztán lehet hozzányúlni a választási törvényhez. A Fidesz legyőzésének azonban eszköze lehet egy olyan program, amely azt ígéri, hogy olyan választási törvényt fog elfogadni, amely segíti a politikai elit cseréjét, egyúttal mérsékli annak lehetőségét, hogy egyetlen politikai szervezet kétharmados többséghez jutva visszaéljen a rábízott hatalommal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. június 15. 01:36
Ez legalább rávilágít, milyen eszement bolond ez a G.marci...!
GV0917
2017. június 14. 20:55
Elismerem, csöppet sem egyszerű a mai helyzet,de a "forró drót előtti " viszony minden másodpercben felvillantotta a vészjelzést.. A 3. világháború kitörését.Olyannyira bonyolult volt,hogy már a "vicc-kategóriába "tartozott. Megkérdezték a magyar külügyminisztert- -hogy látja a miniszter elvtárs a külpolitikai helyzetet? Bonyolult elvtársak, roppant bonyolult,de egyszerűnek tűnik! -úgymint? Nos,vagy lesz háború, vagy nem lesz. Ha lesz háború,az ha hagyományos eszközökkel történik- nekünk jó. Ha nukleáris eszközökkel, az nekünk rossz! De még akkor is van két lehetőség: vagy életben maradunk, vagy nem. ha élünk az nekünk jó-ha meghalunk az nekünk rossz. Mert ha hirtelenül pusztulunk-az nekünk jó. Ha hosszas szenvedés után - az nekünk rossz. de még mindig van két lehetőség-és ez így folytatódik -eddig: Nos ha nyárfa nő belőlünk az nekünk jó, mert papírt készítenek belőle az irodalom és a tudomány eszközévé válunk... De ha porózus a rost, az nekünk rossz-mert WC papír lesz belőlünk-de még így is van két lehetőség:Vagy férfihez kerülünk, az nekünk jó.Mert kitörli, eldobja..De ha nőhöz kerülünk az nekünk rossz-mivel előbb szalvétaként használja a rúzs letörlésével- majd ő is törül- elől, hátul- Hát elvtársak ,ilyen bonyolult a nemzetközi helyzet......
atila68
2017. június 14. 20:35
Nem kell. Ennyi!
Akitlosz
2017. június 14. 17:37
"A Fidesz legyőzésének azonban eszköze lehet egy olyan program, amely azt ígéri, hogy olyan választási törvényt fog elfogadni, amely segíti a politikai elit cseréjét, " Csak mivel az ígéretek senkit semmire nem köteleznek, így súlytalanok, úgysem hiszik el a választók a pártoknak, hogy azok hatalkomra kerülve azt fogják csinálni, amit a kampányukban ígértek. A politikusok azon vannak megdöbbenve és felháborodva és azt tartják elfogadhatatlannak, ha egyik társuk kivételesen legalább részben mégis be akarja tartani az ígéreteit. Lásd mostanában Trump esetét vagy Magyarország korábban Medgyessy Péter esetét. A jelenlegi politikai rendszerben tehát nem szabad, sőt hiba hinni bármelyik párt bármilyen választási ígéretében. Hatalomra kerülve azt csinál, amit akar, semmi sem kötelezi a programja végrehajtásárása, az ígéretei betartására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!