Legalább hússzor többe kerül a zsidó olimpia Budapesten, mint Berlinben

2017. június 16. 10:16

Sok a kormány által félretett harmincmilliárd a 2019-es Európai Makkabi Játékokra? Brutálisan. Berlinben ugyanez 1,4 milliárdból kijött 2015-ben.

2017. június 16. 10:16
Stumpf András
Válasz.hu

„Tegyük egyértelművé: nem a játékok budapesti megrendezésével van gond. A gond azzal van, hogy a strabag demokratákra is ráver ez a kreativitás, s főleg az arány. 

Merthogy nálunk feltétlenül bontani és építeni kell ilyesmihez. A bontási pályázatot meg úgy kell kiírni, hogy a Ferencvárost támogató cég nyerhesse csak, amely a Népstadiont is bontotta már. Az építkezéseket meg, na, ugyan ki nyeri majd?

Mégis, ha valaki esetleg észrevételezi a nagyságrendnyi különbséget a tavaly bemondott költség (2,1 milliárd), a berlini költség (1,4 milliárd) és a budapesti költség (30 milliárd, persze még nőhet) között, azt villámgyorsan le lehet antiszemitázni.

Esetleg kishitű nemzetárulózni.

Mert hát miért ne legyen harmincszor drágább nálunk, mint Berlinben?

Elvégre Magyarország erős és büszke európai ország.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 560 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2017. június 18. 21:54
Jellemző, hogy a Fidesz kemény magja tömegesen váltott filoszemitára,, csak hogy mentse, megmagyarázza a PÁRT lépéseit. Legközelebb Farkas Flóri védelmében a cigányokról fognak áradozni. S ha netán Orbán taktikai irányt vált, akkor azt fogják lelkesen magyarázni, hogy a migráncsok betelepítése milyen hasznos az országnak. Alkalmazkodnak a főnök lépései szerint - Gyurcsány mintájára: "ha kell zsidó vagyok, ha kell cigány vagyok, ha kell ..."
SilentBob
2017. június 18. 12:35
http://vastagbor.blog.hu/2008/01/23/tasnadipeter_com_1
Venn
2017. június 17. 18:26
Szerző elvtárs! Ha annyira zavarja Önt a zsidó olimpia, sőt előre tetszik látni, hogy a csúnya kormány csak lopik-lopik majd, akkor hogy-hogy nem jut eszébe aláírás gyűjtés szervezése?? Még csak nem is utal rá! Vagy 1 évben 1 elég volt?
megfejtô
2017. június 17. 17:42
Rosszindulat, sòhersèg, irigysèg, fantàziàtlansàg Minden sportesemèny jò Magyarorszàgnak. Igen, legyen turbòmagyar ès roma olimpia is, meg lmbtq olimpia is. A lènyeg, hogy ez egy civilizàlt orszàg, az itt olvashatò egyes hizzàszòlàsok ellenère, ès itt biztonságban lehet sportolni, szòrakozni nemzetisègre, vallàsra, szexuàlis orientàciòra valò tekintet nèlkül. Minden ilyen esemèny, ha jòl sikerül, mert felkèszülünk ès hiszünk benne, viszi az orszàg jò hírèr a vilàgban. Mèg ha vesztesèges is, akkor is megèri, mert hosszùtàvù befektetès, ha meg mèg valakinek munkàt is ad ès pènzt csinàlnak belôle, az az irigysègen kívül kinek mièrt is fàj?! Ez olyan, mint az orszàg CV-je, ahol ennyi minden lehet, fesztivàlok, kultùra, sport, bèke, az izgalmas hely. Annak ellenère , hogy van egy negatív cinikus csürhe...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!