Luxus Laci bilincsei

2017. június 02. 07:20

A Botka-klán tehát lemond a részben elégedetlenekről vagy a csak kevéssé elégedettekről, nem is veszi emberszámba az ilyen puhányokat.

2017. június 02. 07:20
Magyar Idők

„Igaz, beszélt Botka másról is, például a határkerítésről, amit el akar tüntetni., ha megválasztják miniszterelnöknek. Van egy olyan erős gyanúnk, hogy ez sem a piros pontokat gyűjti a neve mellé az állampolgárok döntő részének szemében. Jelezzük tisztelettel: teljesen felesleges volt vakaródzva magyarázkodnia az MSZP-nek, hogy a Reuters számára adott interjúban nem is úgy értette a kerítésbontást. Csupán a kongresszusi beszédében háromszor hozta szóba a vasfüggöny szót negatív szinonimaként a határzárra, egy esetben pedig drótkerítést emlegetett. Nehéz volt követni a tekervényes gondolathullámzást, ám valami olyasmit akart az agyakban rögzíteni, hogy ha Orbánon és Putyinon múlik, újra vasfüggöny választja majd el a nyugatot a kelettől és búcsút inthetünk a mozgásszabadságnak. Szerinte ugyanis a jelenlegi kormányfő nemcsak feszegeti a határokat, hanem le is akarja zárni azokat, szögesdróttal, vasfüggönnyel, ami éppen kézre esik. Hát ha ebből valakinek nem egyértelmű, hogy Botka mit akar az Európát védelmező határzár-komplexummal tenni, annak az Ezeregy éjszaka meséit is hírügynökségi jelentésként lehet eladni.

Hogy a legtöbb ember nem ilyen hiperszuper hiszékeny? Oda se neki! Hisz a szocialisták úgysem akarnak szóba elegyedni csak azokkal, akik elégedetlenek, mi több, dühösek a jelenlegi konzervatív kabinetre. Meg is mondta a Luxus Laci: ő az elégedetlenek jelöltje akar lenni, nem pusztán a szocialistáké. Vagyis aki olyan megalkuvó, korrumpálható, hogy nem fortyog benne az indulat a gyűlölésre kijelölt Orbán-kormány minden egyes intézkedése ellen, annak coki az MSZP házatáján.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

A Botka-klán tehát lemond a részben elégedetlenekről vagy a csak kevéssé elégedettekről, nem is veszi emberszámba az ilyen puhányokat. Nem ily rigorózusan viszonyulnak viszont eszerint a kellően elégedetlen jobbikosokkal szemben. Botka szavaiból az következik, hogy számára a jobbikosok is kedvesek, ha megfelelnek a harcos elégedetlenségi kritériumoknak. Vajon kizárólag a Jobbik közönségét várják tárt karokkal vagy a hajdani nemzetieskedő párt vezetősége, netán maga Vona Gábor cuki-vezér is számíthatna az MSZP portáján a meleg fogadtatásra?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xoltan
2017. június 08. 22:37
Tok jo, hogy leforditjatok mit ertett Botka az alatt amit mondott! Mi nem tudjuk magunktol eldonteni hogy hogy kell erteni. Minden egyes megnyilvanulast meg kell magyaraznotok. Botka sem tudhatja jobban mire gondolt mint ti. A rend kedveert, Botka szamomra nem kulonb a tobbi MSZPs elhasznalt politikusnal. Viszont nem ertem ki az aki ezeket a cikkeket egyaltalan vegig tudja olvasni undor nelkul.
Válasz erre
0
0
nyugalom
2017. június 02. 09:01
Hogy lehet csak a kormanyt megbuntetni? Mintha valaki mondott mar ilyet korabban? Ez a demagog, ostoba fazon szegyen az orszagra, orom a sorosoknak!
Válasz erre
3
0
na még ez is
2017. június 02. 08:40
"lemond a részben elégedetlenekről vagy a csak kevéssé elégedettekről, nem is veszi emberszámba az ilyen puhányokat. " Legalább van benne valami közös a fidesszel. Lásd még (csak hogy a legfrissebeket említsem) pl. Taigetosz-törvény vagy a mentősök
Válasz erre
7
7
smarton
2017. június 02. 08:14
MEGYERI DÁVIDTÓL viszont mszp-t és Jobbikot összemosó vonalat várnak a fizetés utalói.
Válasz erre
1
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!