„»A Bibó-emlékkönyv volt a Kádár-rendszer intellektuális vége, sírköve, ez a kötet pedig… és ezt a mondatot nem fejezem be« – adta meg az alaphangot Gyurgyák János a Hegymenet című tanulmánykötet bemutatóján. Ha a történész-kiadóigazgató által félbehagyott mondat kiegészítésére vállalkoznánk, arra kellene gondolnunk, hogy a szerkesztők és a szerzők a mostani rendszer sírkövét faragták meg, de legalábbis méltónak érzik a rendszert a sírba szállásra.
Az még nem volna hírértékű, hogy Orbán kormányzását gondolkodó elmék önálló rendszerként definiálják, hiszen a miniszterelnök is, kellő szerénységgel, forradalomnak tartja saját hatalomra jutását. Az sem újdonság, hogy vannak-e a hazában szép számmal – sokan, de nem elegen –, akik az Orbán-rendszer végét kívánják. Az viszont még mindig viszonylag friss fejlemény, hogy polgári konzervatív gondolkodók, közöttük Orbán egykori hívei és tanácsadói kötetbe szerkesszék bírálataikat, és ezt a nagyközönség elé tárják. Tették ezt a jezsuita Társadalmi Reflexió Intézet támogatásával, amelynek célja, hogy a kötet »szerzőit és a felelős politikai döntéshozókat egy asztalhoz ültetve párbeszédet kezdeményezzen«. Tiszteletre méltó a szándék, ám az elmúlt hét év tapasztalatai nem látszanak alátámasztani sem a regnáló döntéshozók felelős voltára, sem a párbeszédkészségükre vonatkozó várakozást.
A Hegymenet fő szellemi bázisát jelentő Eötvös József Csoport igazán nem egy Professzorok Batthyány Köre, amely mindegyre az Orbán iránti lojalitásban jeleskedik. Ezzel szemben az Eötvös csoportnak már a tavalyi létrejötte is kritika volt az orbáni hatalomgyakorlással szemben. A sokszerzős kötet megalkotása és bemutatóján a polgári világ színe-javának felvonulása annak hivatalos bejelentéseként értelmezhető, hogy a konzervatív értelmiség tekintélyes figurái többé nem támogatják Orbánt.
Hogy aztán ebből egészen pontosan mi következik, azt ők sem tudják.”