Törvénytelenül működik a CÖF

2017. június 29. 15:12

Simán lehet az is, hogy külfödről kapott százmilliókat, hogy Moszkva érdekeit szolgálja, de erről nem számol be, így nem is tudhatjuk. Pedig okunk van feltételezni.

2017. június 29. 15:12
Juhász Péter
Facebook

„Törvénytelenül működik a CÖF.

Emlékszel, feljelentettem a CÖKÁ-t, a CÖF háttér-alapítványát, és az ügyészség igazat adott nekem.

Az ügyészség is felszólította a CÖKÁ-t, hogy mondja meg honnan kapott pénzt 2015-ben, és mire költötte azt. Kötelező lenne ezt nyilvánosságra hoznia, mint minden közhasznú szervezetnek, azonban nem tette meg. 

Simán lehet az is, hogy külfödről kapott százmilliókat, hogy Moszkva érdekeit szolgálja, de erről nem számol be, így nem is tudhatjuk. Pedig okunk van feltételezni.

Annyit tudunk, hogy csak az MVM-től kapott félmilliárdot, illetve azt is, hogy sok százmilliót költ el egy párt érdekében, de hogy honnan finanszírozzák még, azt a törvényi előírások ellenére sem hozza nyilvánosságra.

Ha nem pótolják ezt, akkor az ügyészségnek kötelessége eljárni velük szemben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2017. június 30. 13:00
füttyös peti: ha támadod a fasiszta civiltörvényt, akkor a cöf-öt is védened kell, baszki.
Negue
2017. június 30. 01:29
Szerintem ez már nem csak füves cigi volt. Lehet, hogy Juhász keményebb anyagra tért át!
Dénia
2017. június 29. 18:29
Azt kell nyilvánosságra hozni, ha valaki külföldről kap támogatást. Ha nem kap, akkor nem tudja nyilvánosságra hozni. Idióta.
néhai Ch.Pilot
2017. június 29. 17:19
Törvénytelenül született Juhász Péter! Követelem, hogy Juhász Péter anyja a honlapján tegye közzé, kitől hány milliárdot (értsd: spermát) kapott Juhász Péter születését megelőző évben, s hogy van-e közöttük külföldi. Amíg ezt nem teszi meg, Juhász Pétert törvénytelen gyereknek tartom, s az állampolgárságát is megkérdőjelezem :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!