A kormánynak továbbra sem célja a tisztánlátás CEU-ügyben

2017. június 24. 15:21

A kormány továbbra is azt a játékot játssza, hogy olyan törvény betartását kéri számon a CEU-n, amit még önmaga sem tud vagy akar értelmezni.

2017. június 24. 15:21
Ikotity István
LMP

„Több mint két hónappal a lex CEU elfogadása után sem lehet tudni, milyen feltételek mellett működhetne tovább az egyetem Magyarországon. Az LMP szerint a kormány által szándékosan fenntartott bizonytalanságnak csak az Alkotmánybíróság döntése vethet véget.

Két hónap telt el azóta, hogy a kormány egy kamuvizsgálatra hivatkozva, minden előzetes egyeztetés nélkül, két nap alatt erőszakolta át a parlamenten a CEU elűzését célzó törvényt. Magyarország nemzetközi hírű egyeteme egyik napról a másikra egy politikai lejárató- és hazugságkampány kellős közepén találta magát. Az LMP kezdettől fogva tiltakozott a kommunista időket idéző propaganda és a putyini mintát követő egyetemüldözés ellen.

Az elmúlt hónapokban sem volt tétlen az LMP: Alkotmánybírósághoz fordultunk, és megpróbáltuk elérni, hogy a kormány mondja meg: pontosan mit vár el a CEU-tól. Egyetlen választ sikerült kicsikarni a kormányból: a külföldi képzés bizonyításának »egyik lehetséges módja« a másik államban működő társhatóság nyilatkozata az egyetem működéséről.

Az EMMI válasza alapján a kormány továbbra is azt a játékot játssza, hogy olyan törvény betartását kéri számon a CEU-n, amit még önmaga sem tud vagy akar értelmezni. Az LMP szerint a CEU magyarországi működése nemzeti érdek, ezért véget kell vetni a bizonytalanságnak: a CEU-nak garanciát kell kapnia a további működésre!”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. június 25. 17:08
Tudod Pistám,ha a sors csak a ti tisztánlátásotoktól menti meg a Hont, már nyert ügyünk van!!
Volo
2017. június 24. 23:39
Érdekes! A Magyarországon működő össze egyetem tudta értelmezni és betartani a törvényt az egy szem CEU_n kívül. Akkor ezek mind értelmetlen eszetlen emberek ? Ikotity? Most biztos, hogy csak a törvénnyel van baj, h mindenki betartja csak egy nem? Ezt magyarázd meg !
foton44
2017. június 24. 21:23
"Az LMP szerint a CEU magyarországi működése nemzeti érdek, " Na ja. A magyarok érdeke olyanok képzése,akik a nemzetek(köztük amagyar) felszámolásáért tevékenykednek. Hülyének nézitek a magyarokat?
zakar zoltán béla
2017. június 24. 20:35
Hantaló
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!