A honvédelmi miniszter nem a közintézményekbe helyezett el szivarszobát, hanem az állam pénzén az otthonaként szolgáló villába

A miniszterelnök napok óta tálalja a műemléképületekre való pénzköltést úgy, mintha az a nemzet aljas kifosztása volna.

„A Juhász Péternek nevezett egyén, józanságát vesztve győzelmi harsonát fúj, mert feljelentésére az ügyészség iratpótlásra kérte a CÖF-CÖKÁ-t.
„A Juhász Péternek nevezett egyén, józanságát vesztve győzelmi harsonát fúj, mert feljelentésére az ügyészség iratpótlásra kérte a CÖF-CÖKÁ-t. Az ügyészség maga is jelzi, hogy az általa kért adatok szervezetünk mérlegében szerepelnek. A kiegészítő melléklet, melyet a törvényi előírásoknak megfelelően, a határidőket betartva, szintén megküldtünk, azonban formailag kiegészítendő az egyébként világosan közölt adatokkal. Az ügyészség kérése számunkra törvényileg is iránymutató, ezért az általuk kért határidőre a hiánypótlást végrehajtjuk.
A Juhász által ígért leleplezések azonban természetesen blöffök. Említett megélhetési politikus hazudozásait, tehetségtelen erőlködéseit a társadalom kiismerte és hitelét vesztett politikussá vált. Szó nincs arról az ügyészi felhívásban, ahogy állítja, hogy a CÖF-CÖKA törvénytelenül működne.

Szervezetünk 2009 óta a törvényi előírásoknak eleget tett, ami természetes jogkövetésnek tartunk. Juhász fantazmagóriája mellé nem tanácsoljuk, hogy füttyel tarkított tojásdobálással fémjelzett munkásságát, esetleg vitustánccal is kiegészítse.
CÖF-CÖKA vezetősége”