Bözsi néni csalódott Orbánban

2017. május 15. 19:02

Ma meglátogattam Nagygécen, az elmúlásszagú településen, Bözsi nénit, aki végtelenül csalódott, hiszen elmondása szerint soha nem politizált, és csupán azért fogadta Orbánt is, mert a távolról jött vendéget illik beengedni.

2017. május 15. 19:02
Varga Zoltán
Facebook

„Bözsi néni csalódott, és a pokolba kívánja azt a percet, mikor beengedte Orbánt az életébe. Ma meglátogattam Nagygécen, az elmúlásszagú településen, Bözsi nénit, aki végtelenül csalódott, hiszen elmondása szerint soha nem politizált, és csupán azért fogadta Orbánt is, mert a távolról jött vendéget illik beengedni.

Az öltönyös urak azonban visszaéltek vendégszeretetével, és csúnyán meg is alázták. Már látja, ő csak arra kellett, hogy mutogassák, de segíteni bezzeg nem akarnak. Soha többet nem akar szóba állni politikussal, hiszen a pesti urak becsapták, hazudtak róla, kiforgatták a szavait, és összevágták a róla készült felvételt is.

Azt üzeni keserűen - kicsit általam is, - hagyják őt békén élni, és ha még egyszer feltűnik a környéken politikus, legyen az akár a miniszterelnök is, vagy bármilyen más fontos ember, hát rájuk hívja a rendőrséget!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. május 17. 11:35
"A kínai hölgy roppant elegáns és méltóságteljes.... a trampli pedig.... arról nem is beszélve, hogy a fodrászt is kihagyta! " Biztos Trumpnét akart írni, mert az valóban alul volt öltözve, az elegáns és gyönyörű ruhában pompázó kínai elnök feleségéhez képest. És a ruha választása sem az alkalomhoz illő volt, -nem először. http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1666/16669/166693/16669312_1014062_d7e46b1b1d787391ea8f1a210e59fa4b_wm.jpg Evgenia Peretz hosszú időt töltött azzal, hogy interjúkat készítsen olyanokkal, akik személyesen ismerik a párt, így derült például fény arra, hogy Donald Trump anno ultimátumot adott feleségének, mikor az gyereket szeretett volna. Melania abban az időben 35 éves volt, ahogy férje egy interjúban fogalmazott: már nem az a "harmatos róka", akivel hét évvel korábban összejött. A pár egyik ismerőse pedig így mesélt az asszony terhességéről: "(Donald) azt mondta, azzal a feltétellel ment bele abba, hogy felesége terhes legyen, ha utána visszanyeri korábbi alakját. Melania meg is ígérte, hogy a gyerek után minden olyan lesz mint korábban, egy külső szemlélőnek az egész olyan volt, mintha szerződést kötöttek volna." Ám Peretz szerint a későbbiekben sem fog elköltözni New Yorkból, erre az egyik bizonyíték, hogy egyelőre egyetlen washingtoni iskolába se íratta be a fiát. Az pedig, hogy az asszony ennyire látványosan visszautasítja, hogy First Ladyként viselkedjen, megmagyarázza, hogy miért kap egyre nagyobb szerepet Donald Trump lánya. Melaninak modell volt és nem jogász. Azonkívül plasztikázva van az orra, melle, szilikonnal van feltöltve a szája. Szép nő, persze ehhez hozzájárul a több órát igénybe vevő sminkje. 35 éves korában Anikó a természetes szépségével még szebb volt, mint Ivanka. És többet tett le az asztalra, mint ez a két nő együttvéve. Nem mellesleg Ivanka a neve és nem Ivánka!!! http://3.bp.blogspot.com/-haWT3aG3U-g/TvGgNWj4P0I/AAAAAAAAAc8/Ru1wbUHaWEM/s1600/L%25C3%25A9vai+Anik%25C3%25B3+portr%25C3%25A9.JPG http://kareszkablog.blogspot.hu/2011/12/unnepi-beszelgetes-levai-anikoval.html
Fer70
2017. május 16. 13:37
Most komolyan: ez a "bemondásra higgyétek el így volt, én ott voltam, beszéltem vele" történet (kb. mint Fletó beszéltem valakivel, valamikor, valamiről baromsága) ez bárkit is megnyugtat és elhiszi? Értem én, hogy kell valamibe kapaszkodni, lejáratni Orbánt, na de így??? + jellemző, hogy ki beszél 10 nap után is szegény asszonyról és osztogatja meg ezt a baromságot??? Persze, hogy ő, a nagy Vona C. Gabi! Ezzel a szöveggel: "Na, tessék! Erről beszéltem tegnap napirend előtt.Nem tisztelik az időseket, csak kihasználják őket. Bözsi néni visszavág..." https://www.facebook.com/vonagabor/?fref=ts Így megy ez... Szánalmas az EGÉSZ mai magyar ellenzék, szánalmas!
Mich
2017. május 16. 10:37
DK-s kavarás a Mandineren...
írmag
2017. május 16. 09:41
Varga Zoltán, ennél nincs lejjebb, iszapot szívsz. Azt viszont megérdemled.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!